Vajon tényleg ilyen sokáig bírja egy saláta?

Vajon tényleg ilyen sokáig bírja egy saláta?

Múlt hét pénteken – azaz pontosan egy hete – a Daily Star nevű lap egy kihívást indított, amely segítségével letesztelték, hogy egy szobahőmérsékleten lévő jégsaláta vajon megmarad-e addig, amíg Liz Truss brit miniszterelnök lemond. Mivel Truss a livestream indításától számított 6. napon távozott a pozíciójából, a saláta győzött. Na de meddig áll el egy saláta pontosan?


Az olyan saláták, mint a jégsaláta vagy a római saláta 1-3 hétig, míg a laza levelűek, mint a kerti saláta csak 7-10 napig tárolhatók el. A szakemberek azt javasolják, hogy a salátát jól becsomagolva a hűtőben érdemes tartani, de mindenképp lehetővé kell tennünk, hogy némi levegő áramoljon belőle, hogy megszabaduljon a felesleges nedvességtől.

Ez mind szép és jó, na de mi van akkor, ha nincs hűtőnk? A saláta szobahőmérsékleten körülbelül 2-4 napig áll el, attól függően, hogy milyen típusról beszélünk. Ha azonban hűtőszekrénybe teszed, akkor fajtától függően 7-21 napig is eltartható.

Ennek okán a legtöbb hozzáértő azt javasolja, hogy ne legyünk restek és pakoljuk be a zöldséget a frigóba.

A fejes saláta tovább bírja, mint a kerti saláta, mert az előbbinél a levelek szorosan össze vannak csomagolva, és a legkülső levelek védik a többit. Így ha a fejes saláta hosszabb ideig áll a tárolóban, jellemzően csak a külső levelek sérülnek, a belső levelek nagyrészt érintetlenek maradnak.

Nemegyszer előfordul, hogy a jégsaláta több mint egy hónapig áll a hűtőben, és konkrétan semmi baja nincs. Csak a külső levelek fonnyadnak meg egy kicsit, és van rajtuk néhány barna és rozsdavörös folt.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jégsaláta mindig kibírja egy teljes hónapig a hűtőben, de az említett három hét reális időtartam, ha megfelelően tárolod a zöldséget.

Egy szó, mint száz, a 6 napos túlélés szép teljesítmény a saláta részéről, ám mi nem biztos, hogy meg mernénk kóstolni a szóban forgó zöldséget.

Forrás: Does It Go Bad?

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás