Advent Bazilika: családi programokkal vár Európa legjobb karácsonyi vására

Advent Bazilika: családi programokkal vár Európa legjobb karácsonyi vására

Egyedi programok, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint kézműves és gasztronómia kiállítók fogadják az ünnepelni vágyókat Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. Az Advent Bazilika Európa egyik legszebb ünnepi rendezvénye, amely már két alkalommal is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet. A rendezvény idén újra diadalmaskodhat az online versenyen.


Ahol a szeretet kézen fog – ezzel a szlogennel nyitotta meg kapuit a budapesti Szent István téren az Advent Bazilika, amely nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben. A rendezvény két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet, megelőzve többek között Bécs, Gdansk, Bázel, Prága és Brüsszel hasonló ünnepi rendezvényeit.

Az Advent Bazilika idén is indul a november 25-én kezdődő megmérettetésen, ahol a közönség szavazatai alapján dől el, mely európai ünnepi vásár nyeri el és viselheti egy évig a kitüntető címet. A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy adja le voksát december 8-ig az Advent Bazilkára, hogy Magyarországé legyen az elismerés.

A Szent István téren idén közel 120 hazai kiállító kap helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak, és számos korábbi népszerű program, valamit újdonság is várja a látogatókat. Minden nap 17:30-tól fél óránként a Bazilika homlokzatára vetített fényfestésben gyönyörködhetnek, de elérhető lesz a rendezvény különleges szelfipontja is, ahol a vállalkozó kedvűek – háttérben a Bazilikára vetített 3D animácók egyikével – fotót készíthetnek, hogy aztán a szelfi automata 48 nyelvből választható karácsonyi üzeneteinek valamelyikével kiegészítve posztolják a kompozíciót.

A rendezvény ideje alatt élőben elhangzó, ünnepi dallamok is bejárják a teret: majd minden nap – összesen közel negyven alkalommal – gospel, folk, jazz vagy éppen funk stílusba csomagolt zenei programok színesítik az adventi hangulatot. Igazi különlegességnek ígérkezik továbbá az látványműhely, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait, és a régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított „Advent Anno” című fotókiállítás is, amely a kiállító pavilonok külső oldalát fogja díszíteni.

Mindezek mellett a rendezvény támogatói is számos aktivitással, szolgáltatással és programmal járulnak hozzá az adventezéshez: az E.ON a vásár kishüttéjében például gyerekfoglalkoztató kézműves programokkal, amelyek során a kicsik fenntartható, természetes alapanyagokból saját karácsonyi ajtókopogtatót, dekorációt vagy képeslapot készíthetnek.

A Toyota két legújabb modelljét hozza el a Szent István-térre és forró ital kuponokkal kedveskedik a standjukhoz látogatóknak. December 14-én az autómárka és a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából olimpikon sportolók érkeznek a vásárra, hogy az E.ON támogatásával megvalósuló, bárki számára ingyenesen igénybe vehető korcsolyapályán együtt korizzanak az éppen ott tartózkodó gyerekekkel, életre szóló élményt szerezve nekik.

A Szerencsejáték Zrt. kifejezetten erre az alkalomra készített egyedi értékesítési egységet alakított ki, amelynek középpontjába a limitált kiadású, jótékonycélú karácsonyi sorsjegypárosát állította. Így a nyeremények mellett a Nagykarácsony sorsjegyet vásárlók egy jó ügyet is támogatnak, hiszen közvetlenül járulhatnak hozzá az újabb befogadó játszóterek építéséhez, ahol az ép és fogyatékossággal élő gyermekek a közös játék élményén keresztül válhatnak befogadóbb felnőttekké.

A Raiffeisen Bank a biztonságos és fenntartható vásári élményhez járul hozzá. A pénzintézet jóvoltából akár érintésmentesen is lehet fizetni az árusoknál: az új, azonnali fizetési rendszeren alapuló QR-kódos fizetés a standok nagy részén elérhető. A QR-kódos fizetési megoldást a Raiffeisen Bank biztosítja a kereskedők részére, az új Scan&Go mobilfizetési applikációval.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás