Avril Lavigne elárulta, ki játszhatná őt egy filmben, a válasz meglepő

Avril Lavigne elárulta, ki játszhatná őt egy filmben, a válasz meglepő

A sztár kedden részt vett az iHeartRadio Music Awards-on, ahol egy lehetséges életrajzi filmről kérdezték, illetve arról, hogy kit gondolna alkalmasnak arra, hogy eljátsza őt, ha valóban megvalósulna egy film az életéről.


A pop-punk ikont leszólította egy riporter, miközben ő a vörös szőnyegen sétált, majd az újságíró feltette neki a nagy kérdést. Kissé szégyenlősnek és idegesnek tűnt miközben gondolkodott, babrálni kezdett a hajával, de végül megszületett a válasz:

Kristen Stewart király lenne, ha engem játszana egy filmben”

– zárta végül Lavigne, majd hozzátette, hogy nagyon tehetségesnek tartja a színésznőt.

Nem mellesleg az énekesnő tavaly elárulta, hogy filmadaptáció készül a Sk8r Boi című, áttörést hozó kislemezének 20. évfordulójára. És még az is elképzelhető, hogy a filmben Lavigne-ról mintázott karakter is szerepel majd, hiszen elvégre az egész dal a saját középiskolai élményein alapul.

Azonban tavaly óta nem igazán kaptunk friss híreket a filmről, de azt tudjuk, hogy ha van valami, amit szívesen látnánk, akkor az egy róla szóló mozi. Habár a Kristen Stewart-ötletért nem igazán vagyok oda. Kezd kicsit olyanná vállnia dolog, mintha a színésznő csak ezekben lenne jó. Már három ikonikus nőt alakított, az elmúlt évben pedig kettőt is (Diana és Jenn Seberg), de volt ő már Joan Jett is a The Runaways című életrajzi produkcióban. Ezért talán nem túlzás kijelenti, hogy jobb lenne valaki mást látni Avril Lavinge-ként.

(Papermag)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás