A Bermuda-háromszöget keveseknek kell bemutatni: a nagy óceáni területen – Florida, Puerto Rico és Bermuda között – az elmúlt évszázadok során több tucatnyi hajó és repülőgép tűnt el rejtélyes körülmények között, ami miatt a helyszín megkapta az „Ördög-háromszöge” becenevet is – nem mellesleg, számos elmélet született a misztikusnak tartott területről. De mit mondanak a szakértők?

Többen természetesen földönkívüli aktivitásra gyanakodnak, mások szerint valamilyen bizarr természettudományos okból veszélyes a térség; mégis: a szakértők szerint a legvalószínűbb, hogy a Bermuda-háromszög egyszerűen csak egy balszerencsés terület.

Mik a lehetséges magyarázatok? 

A Bermuda-háromszöggel kapcsolatos találgatások már Kolumbusz Kristófnál elkezdődtek.

A naplója szerint 1492. október 8-án az iránytűje furcsa értékeket kezdett mutatni. Emiatt először nem értesítette a legénységét, mert egy olyan iránytű, amely nem mágneses észak felé mutat, pánikba ejthette volna az amúgy is ideges legénységet – ez minden bizonnyal jó döntés volt, tekintve, hogy három nappal később, amikor Kolumbusz egyszerűen csak egy furcsa fényt vett észre, a legénység azzal fenyegetőzött, hogy visszatér Spanyolországba.

Elsősorban az ehhez hasonló, a térségben jelentkező iránytűproblémák adtak okot arra a mítoszra, hogy a Bermuda-háromszögben lényegében minden navigációs eszköz meghibásodik. Ez persze túlzás, de az 1970-es években az amerikai parti őrség igyekezett megmagyarázni a rejtélyes eltűnések okait.

Az indoklás szerint az „Ördög háromszöge” egyike annak a két helyszínnek a Földön, ahol a mágneses iránytű valóban észak felé mutat – az iránytűk általában a mágneses észak felé mutatnak. A kettő közötti különbséget iránytűváltozatként ismerjük: az eltérés akár 20 fok is lehet. Ha ezt az iránytűeltérést vagy hibát nem kompenzálják, a navigátor messze az iránytól eltérve találhatja magát, és nagy bajba kerülhet – mondták akkoriban.

Ezt az amúgy valós jelenséget azóta számos dokumentumfilmben és cikkben felhozták magyarázataként a Bermuda-háromszögben történt eseményekre, de azóta kiderült, hogy a mágneses eltérésekről a hajóskapitányok (és más felfedezők) tudtak, és nagyjából amióta léteznek hajók és iránytűk, azóta ismert volt az információ – emeli ki a Today I Found Out cikke.

Getty Images

2005-ben a parti őrség újra foglalkozott a kérdéssel, miután egy angol televízió újra elővette a témát egy új műsorához. Itt már változtattak a mágneses mezővel kapcsolatos álláspontjukon, és kijelentették,

számos magyarázat hivatkozott a terület határain belüli szokatlan mágneses tulajdonságokra. Bár a világ mágneses mezői állandó változásban vannak, a Bermuda-háromszög viszonylag zavartalan maradt. Igaz, hogy a Háromszögön belül néhányszor kivételes mágneses értékekről számoltak be, de egyik sem teszi a területet szokatlanabbá, mint bármely más helyet a Földön.

Kell-e egyáltalán magyarázni? 

A modern misztikum a Bermuda-háromszög körül csak 1950-ben indult útjára, amikor az Associated Press újságírója, Edward Van Winkle Jones írt egy cikket, amiben több olyan esetet említ, amikor hajók és repülőgépek tűntek el a Bermuda-háromszögben – köztük az amerikai haditengerészet öt torpedóbombázójáról 1945. december 5-én, valamint a „Star Tiger” és a „Star Ariel” kereskedelmi repülőgépek 1948. január 30-án, illetve 1949. január 17-én .

A cikk körülbelül 135 személyt említ, akiket „nyomtalanul elnyelt” a Bermuda-háromszög és környéke.

Az„ufológus” Morris K. Jessup 1955-ben megjelent The Expanding Case for the UFO című könyve volt az első, amely elkezdett az idegenekre mutogatni, hiszen akkoriban még nem találtak sem holttesteket, sem roncsokat. 1964-ben Vincent H. Gaddis – aki kitalálta a Bermuda-háromszög kifejezést is – írt egy cikket, amelyben azt állította, hogy a terület több mint ezer ember életéért felelős. A cikkben ő is megemlíti, hogy „furcsa események mintájáról” van szó.

A Bermuda-háromszög iránti megszállottság az 1970-es évek elején csúcsosodott ki, amikor több könyv is megjelent a témában, köztük Charles Berlitz bestsellere, a The Bermuda Triangle című könyve.

Az amerikai író, kutató és pilóta, Larry Kusche – aki 1975-ben kiadta a The Bermuda Triangle Mystery: Solved című könyvét – azonban azzal érvelt, hogy a fenti szerzők eltúlozták a számokat, és nem végeztek megfelelő kutatásokat sem. Néhány eltűnési esetet „rejtélyként” mutattak be, holott azok egyáltalán nem voltak azok, ráadásul több eset nem is a Bermuda-háromszögben történt.

Getty Images

Kusche alapos kutatómunka után arra a következtetésre jutott, hogy a Bermuda-háromszögben történt eltűnések száma valójában nem volt nagyobb, mint az óceán bármely más, hasonlóan forgalmas területén, és szerinte a többi író félretájékoztatta az olvasókat– többek között volt olyan is, amikor nem számoltak be az eltűnésekkel egy napon bekövetkezett viharokról, és néha még azt a látszatot is keltették, mintha a körülmények nyugodtak lettek volna, hogy jobb történetet kreáljanak.

Rövidebben: a korábbi Bermuda-háromszög-szerzők nem végeztek megfelelő kutatást, és tudatosan vagy akaratlanul „kitalálták” a történeteket; hol hozzátettek belőle, hol pedig elvettek.

A könyv olyan alapos munkát végzett a mítosz megcáfolásában, hogy gyakorlatilag véget is vetett a Bermuda-háromszöggel kapcsolat felhajtásnak. Később a Kusche által kritizált szerzők – köztük Berlitz – nem tudták megcáfolni Kusche megállapításait, ami miatt már a „keményvonalas” Bermuda-hívők sem voltak annyira biztosak a dolgukban.

Ennek ellenére számos újságcikk, tévéműsor és film továbbra is foglalkozott a Bermuda-háromszöggel.

A „rejtélyes” Bermuda-háromszög 

A szakértők szerint mivel a Bermuda-háromszögben történt eltűnések száma nem nagyobb, mint a világ óceánjainak bármely más, hasonlóan forgalmas területén, nem is igazán szorulnak magyarázatra.

De ha valaki még kételkedne, íme néhány természetes magyarázat szintén parti őrségtől, akik igyekeztek felvenni a harcot a különböző elméletekkel szemben.

• Az eltűnések többsége a terület egyedi adottságainak tulajdonítható. A Golf-áramlat – a Mexikói-öbölből a Floridai-szoros körül északkelet felé – Európa felé áramló meleg óceáni áramlat, amely rendkívül gyors és viharos is lehet. Emiatt pedig gyorsan el is tüntetheti a katasztrófa nyomait.

• A karibi térségben kiszámíthatatlan atlanti-óceáni viharok – amelyek hatalmas méretű hullámokkal is járnak – gyakran katasztrofális körülményeket okoz a pilóták és a tengerészek számára – arról nem is beszélve, hogy a terület klasszikusan hurrikánzónának számít. Az óceánfenék domborzata a kiterjedt zátonyoktól a több ezer méteres mélységig terjed, az erős áramlatok zátonyok feletti kölcsönhatásával a topográfia állandó változásban van, ami új navigációs veszélyek kialakulását idézi elő.

• Nem szabad alábecsülni az emberi tényezőt sem. A floridai Aranypart és a Bahamák közötti vizeken rengeteg sétahajó közlekedik. Az átkelést gyakran túl kicsi hajóval, a terület veszélyeinek nem megfelelő ismeretével és a jó hajózási gyakorlat hiányával kísérlik meg.