A brit királyi család két tagja is nyugdíjba vonult

A brit királyi család két tagja is nyugdíjba vonult

A kenti hercegi pár bejelentette, hogy még az idén lemondanak a királyi tisztségeikről.


Bár Erzsébet királynő unokatestvére, Mihály herceg nem tartozik a legismertebb királyi családtagok közé, de az biztos, hogy ő az egyik legtevékenyebb az uralkodói családon belül: feleségével, Marie-Christine-nel évente több mint 200 hivatalos megjelenésen vesznek részt.

A 79 éves herceg és a 77 éves kenti hercegné július 4-én, a herceg 80. születésnapjával egyidőben vonulnak nyugdíjba – írja a brit Marie Claire.

Bár a házaspár képviselője egyelőre nem reagált, a The Times értesülései szerint a királynő unokatestvére a következő hetekben hivatalos lemondó nyilatkozatot fog kiadni.

Fotó: Shutterstock

Mihu00e1ly herceg u00e9s felesu00e9ge Szentpu00e9tervu00e1ron

Mihály herceg V. György király kilenc unokájának egyike, és nagyanyja, Elena Vlagyimirovna nagyhercegnő révén II. Miklós utolsó orosz cár leszármazottja.

Fotó: Shutterstock

Olyan oroszországi kapcsolatokkal rendelkező szervezetek védnöke, mint az Orosz-Brit Kereskedelmi Kamara és a Szent Gergely Alapítvány. Oroszországhoz való kötődése az elmúlt években erős vitákat váltott ki, melyek az év elején kirobbant orosz-ukrán háború miatt ismét felszínre kerültek.

Fotó: Shutterstock

Mihu00e1ly herceg

A Sunday Times beszámolója szerint a herceg a pozícióját arra használta fel, hogy hozzáférést biztosítson Putyin elnök rezsimjéhez. Egy videó is megjelent róla riporterek társaságában, ahol elhangzott, hogy a herceg bemutatkozhat a Kreml tagjainak. A herceg ezeket az állításokat tagadta, és márciusban vissza is adta a Barátsági Rend kitüntetést, amelyet 2009-ben kapott az akkori orosz elnöktől, Dmitrij Medvegyevtől.

Fotó: Shutterstock

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás