Királyi bosszú? Egy szakértő szerint Károly büntetésből lakoltatta ki Harryéket

Királyi bosszú? Egy szakértő szerint Károly büntetésből lakoltatta ki Harryéket

Károly király „egy csapásra megbüntette” Harry herceget és András herceget is – állította egy amerikai szakértő.


Christopher Andersen, aki a The King: The Life of Charles III című könyvében azt írta, hogy a sussexi herceg és hercegné kilakoltatása a Frogmore Cottage-ból, valamint a York hercegnek a Royal Lodge elhagyására való felkérése az uralkodó „takarékossági” lépése volt, amellyel egyúttal „megbüntette” Harryt és András herceget.

Alig néhány hete Harry és Meghan szóvivője megerősítette, hogy a király arra kérte a párt, hogy hagyják el brit rezidenciájukat.

A hírek szerint ezután Sussexék egykori otthonát, a Frogmore Cottage-ot ajánlották fel Andrásnak, aki állítólag nagyon nem akar elköltözni, mivel jobban szereti a 30 szobás windsori kastélyát, ahol 2004 óta él.

Ez is érdekelhet: Egy bennfentes elárulta, hogy Harry részt vesz-e a koronázáson

Harry és Meghan kilakoltatása állítólag január 11-én kezdődött – egy nappal azután, hogy a herceg Tartalék című memoárja megjelent.

Andersen szerint azonban a kilakoltatás mögött sokkal jelentősebb okok állnak:

A Sussexek kirúgása a Frogmore Cottage-ból nem pusztán a bosszú volt azért, amit Harry a Tartalékban írt Kamilláról, hanem egy költségcsökkentő lépés is volt. A királynak egy csapásra sikerült úgy tűnnie, mintha takarékoskodna, miközben egyszerre büntette meg Harryt és Andrást is – ez egy királyi hármas.

Sussex hercegét és hercegnéjét állítólag „megdöbbentette” a király döntése, két másik, meg nem nevezett magas rangú királyi családtag pedig a királyi életrajzíró, Omid Scobie szerint értetlenül állt az eset előtt.

Scobie azt állította, hogy a párnak azt mondták, hogy az ingatlanra „valaki másnak” van szüksége.

A hónap elején kiderült, hogy Harry és Meghan meghívást kapott az uralkodó május 6-i koronázására – de Sussexék még nem erősítették meg, hogy részt vesznek-e a ceremónián.

Forrás: Mirror

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

elu0151fizetu00e9s

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás