Így fogja segíteni Vilmos herceg Károlyt a koronázás során

Így fogja segíteni Vilmos herceg Károlyt a koronázás során

III. Károly király II. Erzsébet királynő szeptemberben bekövetkezett tragikus halála után lépett trónra. Nemrégiben kiderült, hogy az újdonsült uralkodó fia, Vilmos herceg oroszlánrészt vállal a koronázási ceremónia megszervezésében.


Az új brit uralkodó koronázására jövő év májusában kerül sor. A közelgő királyi esemény tervei egyelőre titokban maradtak, bár azt mondták, hogy a néhai őfelsége iránti tiszteletből visszafogott lesz.

Azóta azonban arról számoltak be, hogy a tervek készen állnak, és Vilmos herceg „aktív szerepet” vállal Károly koronázásában, amely az Operation Golden Orb kódnevet kapta.

A Telegraph értesülései szerint Vilmos tanácsadói pozíciót vállal a koronázás megtervezésében, hogy segítse apját és tükrözze a modern Nagy-Britanniát. Azt azonban nem tudni, hogy Harry herceg beleszól-e a közelgő királyi esemény szervezésébe.

A források szerint a királyi család a megélhetési válságra tekintettel visszafogott eseményt fog tartani.

A palota által kiadott közleményből kiderült, hogy a ceremónia „a régi hagyományokban és a pompában gyökerezik majd”, miközben igyekszik majd „tükrözni az uralkodó mai szerepét és a jövőbe tekinteni”.

Korábban arról számoltak be, hogy a királyi ceremóniára 2023 júniusában kerül sor, ami a néhai királynő koronázásának 70. évfordulójára esett volna. A Buckingham-palota azonban nemrég megerősítette, hogy a szertartást május 6-án, szombaton tartják a londoni Westminster-apátságban, hogy ne ütközzön a liverpooli Eurovíziós Dalfesztivállal.

Forrás: Marie Claire UK

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás