Szinte minden nagyszerű remekmű mögött egy különös történet áll. A haláltánctól és az áhított nőről való álmodozástól kezdve a náci propagandáig, elmerülünk néhány hírhedtebb történetben, amik megihlették a zeneszerzőket.
Franz Liszt – Les préludes
Liszt Les préludes című szimfonikus költeménye a kezdetekről és az élet küzdelmeiről szól, ám évtizedekkel a zeneszerző halála után a mű kissé sötétebb történetet kapott. Már nem egyszer fordult elő a történelemben, hogy amikor zeneműveket használták fel, a velük kapcsolatos asszociációink olyasmivé változtak, amit a művészek valószínűleg soha nem akartak volna.
A németek Liszt művét Adolf Hitlerrel kapcsolták össze. A Les préludes-t a második világháború alatt náci propagandaként használták, amikor a Harmadik Birodalom legújabb győzelmeiről számoltak be a híradóban.
A háború után, militarista felhasználása miatt a Les préludes-t betiltották a nyilvános előadásokban.
Ez is érdekelhet: Egy fesztivál, ahol Bach a legnagyobb sztár – érkezik a Boronclassic
Igor Stravinsky – Tavaszi áldozat
Igor Stravinsky Tavaszi áldozat című drámai mesterműve az orosz népdalok szabálytalan zenei energiái és absztrakciója olyan virtuozitással pezsdíti fel a művet, amit nem lehet nem imádni.
Az 1913-ban készült balett- és zenekari mű két részből áll: A tavaszszentelő, valamint Az áldozat című fejezetből, amelyben egy fiatal nő halálra táncolja magát. A zene mögötti cselekmény önmagában is drámai és izgalmas, de a tények néha érdekesebbek a fikciónál.
A mű premierje az új Théâtre des Champs-Elysées-ben volt, ahol lázadás tört ki. A közönségből már az előadás legelején elkezdődtek a kiabálások, amik idővel olyan hangossá váltak, hogy a balett-táncosok nem hallották a zenekart, maga Stravinsky pedig a színfalak mögé menekült. A hangzavar és dulakodás pedig verekedésbe torkolt.
De mi okozta a felhajtást? A zene? Osztálykülönbség? A koreográfia? Nos, ahány beszámoló, annyi magyarázat.
Joseph Haydn – Csodaszimfónia
Haydn több mint száz szimfóniája közül a Csoda címet viselő D-dúr kompozíció az egyik legismertebb. A különös jelzőt a szimfónia az 1791-es londoni ősbemutatón történtek miatt kapta. Történet szerint, amikor a nagy tiszteletnek örvendő bécsi komponista, Haydn belépett a koncertterembe, sok kíváncsi néző elhagyta az ülőhelyét, és előrerohantak, hogy közelről láthassák. Így az ülések üresen maradtak. Majd nem sokkal később a teremben található hatalmas csillár leszakadt, egyenesen a nézőtérre hullva.
A vendégek rémülve bámulták az óriási csillárt, ami széttörve hevert a földön, majd ujjongva kiabálni kezdtek: „Miracle! Miracle!”, azaz: „Csoda! Csoda!”
Olvasd el ezt is! Digitális zongorák – a klasszikus és az új zseniális ötvözetei
Hector Berlioz – Fantasztikus szimfónia
A francia zeneszerző, Hector Berlioz vágyott valamire, amit nem kaphatott meg: egy Harriet Smithson nevű fiatal színésznőre.
Miután megnézte Smithsont a Hamletben Opheliaként, Berlioz fülig belezúgott, és levelet írt neki, amiben részletesen kifejtette érzéseit. Smithson azonban visszautasította a közeledését. Berlioz Smithsonról, mint a tökéletes nőről alkotott ábrándjai inspirálták őt egy szimfónia megkomponálására, amely egy múzsája által állandóan kísértett művészről szól.
Különféle források szerint a komponálás idején ópiumot is fogyasztott.
A szimfóniát 1830-ban mutatták be, de csak 1832-ben hallotta Smithson, és egyből gondolta, hogy ő ihlette meg a művészt. Végül találkoztak, majd 1833-ban össze is házasodtak. Sajnos a házasságuk kudarcba fulladt, és néhány évvel később elváltak.