Váratlan helyen bukkantak rá a legkorábbi Odint említő leletre

Váratlan helyen bukkantak rá a legkorábbi Odint említő leletre

Egy Dániában nemrégiben feltárt arany medálon található a legkorábbi ismert felirat, amelyen Odin északi istenre hivatkoznak.


A régészek úgy vélik, hogy a medál – amelyet bracteátnak neveznek, és vékony, préselt aranyból készült – a Kr. u. ötödik századból származik, így 150 évvel idősebb, mint az eddigi legrégebbi ismert, az északi mitológiát említő lelet.

A rúnáknak nevezett betűkkel írt felirat ezt mondja: „Ő Odin embere”, emellett pedig még a „Jaga” vagy „Jagaz” nevet is említik az északi nyelv egy korai formáján. Úgy gondolják, hogy a felirat a tulajdonosára, egy törzsfőnökre vagy királyra utal, aki az istent felmenőjének vallhatta.

Úgy gondolom, hogy a megfogalmazás a központi motívumra utal, amely egy lovas férfit és a helyi mágnást vagy királyt ábrázolja, aki az istenek királyának és a királyok istenének, Odinnak a leszármazottjának mutatja magát. Más irodalmi bizonyítékaink is vannak arra, hogy a királyok szerették magukat az istenek leszármazottaiként bemutatni

– mondta Lisbeth Imer, a Dán Nemzeti Múzeum runológusa és írásszakértője.

Ez is érdekelhet: Kutatók rájöttek, hogy a vikingek miért hagyták el Grönlandot

Imer és kollégája, Krister Vasshus nyelvész több mint egy évet töltöttek a bracteáton található rovásfelirat megfejtésével, amely egy aranykincs része volt, amelyet 2021-ben tártak fel a dániai Jyllandiában. A lelet közel 1 kilogramm aranyat tartalmazott, és egy közeli város után „Vindelev-horta” néven vált ismertté.

Az északi mitológiában Odin volt az istenek királya; a halál, a bölcsesség, a mágia és a rúnák istene, valamint az istenek és a halandók „mindenható atyja”. Bár az északi panteonban több tucat istenség szerepelt, Odin egyike volt a három fő istennek, akiket az északi vallásban imádtak, Thor és Frey mellett.

Odint gyakran csak egy szemmel ábrázolják, mert a legenda szerint kivájta a másik szemét, hogy páratlan tudásra tegyen szert.

Imer szerint a rovásfelirat idősebbnek tűnt, mint a medál többi része, valószínűleg azért, mert ez egy szent felirat volt, amelyet megérintettek, hogy „erőt nyerjenek”.

Fontos megjegyezni, hogy a felirat felfedezése máris befolyásolta a többi aranybraktáton található szövegek értelmezését: Észak-Európa szerte több mint 1000 ilyen aranyleletet találtak, és ezek közül több mint 200-nak van felirata.

Úgy tűnik továbbá, hogy a lemásolt braktátot ugyanarról a szerszámról bélyegezték, mint egy másikat, amelyet 1852-ben találtak a dániai Funen szigetén, és amelyet a Dán Nemzeti Múzeumnak adtak át, bár annak feliratát soha nem sikerült megfejteni.

Tehát a Nemzeti Múzeum 170 éve birtokában van egy felirat, amelyen az Odin szó szerepel – de egészen a közelmúltig nem tudtunk róla

– mondta Imer.

Forrás: Live Science

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!

elu0151fizetu00e9s

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás