Mindenkit meglepett: Robert Downey Jr. szerint ez a legfontosabb filmje

Mindenkit meglepett: Robert Downey Jr. szerint ez a legfontosabb filmje

BAFTA- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, akit kétszer – 1993-ban és 2009-ben – még Oscar-díjra is jelöltek. Igen, Robert Downey Jr.-ról van szó, akit a legtöbben talán a Marvel-univerzum Vasembereként ismernek. Számos film, megannyi jó alakítás! De vajon melyik a legfontosabb? A színész most elárulta!


Befejeztem a Marvel-szerződésemet, majd sietve belevágtam a Dolittle-be. Ez egy újabb nagy, szórakoztató, jól kivitelezett és potenciális franchise-nak ígérkezett, de voltak fenntartásaim. Úgy tűnt, hogy én és a csapatom egy kicsit túlságosan izgatottak voltunk az üzleti része miatt, és nem eléggé izgatottak a film kivitelezés érdemeit illetően. De ekkorra már golyóálló lettem. Minden műfajban már guru voltam

– egy nemrég adott interjújában így nyilatkozott a The New York Times-nak, melyből máris következtethetünk, az imént feltett kérdés válaszára:

Downey Jr. szerint ugyanis karrierjének egyik legfontosabb filmje a kritikusok és a közönség által gyakorlatilag gyűlölt Dolittle.

Az interjúban így folytatta a színész:

Őszintén szólva a legfontosabb film, amit az elmúlt 25 évben csináltam az Összekutyulva, mert az volt az a film, ami miatt a Disney azt mondta, hogy biztosítottak engem. Aztán a második legfontosabb film a Dolittle, mert ez az, amely 2,5 évnyi elpazarolt és elvesztegett lehetőségeim sebét gyógyította

Az Összekutyulva egy 2006-os családi vígjáték Tim Allen főszereplésével, amelyben Downey Jr. játssza a gonosz karakter Dr. Kozakot.

Ez is érdekelhet: 10 vígjáték, ami garantáltan jobb kedvre derít

De persze nem csoda, hogy a Vasember színésze ennyire oda van a Dolittle-ért, hiszen annak nemcsak főszereplője, hanem producere is volt. Downey Jr. azt interjúben egyébként azt is elárulta, hogy a film megváltoztatta a prioritásait: belefogott egy Netflix-dokumentumfilm elkészítésébe. amely a Sr. címet kapta. Ebben a Parkinson-kórral élő édesapjával való kapcsolatát mutatja be.

Ezt is olvasd el: Medvékkel táncoló, lúgos szerelem és titkos testvérek – 4 sokkoló dokumentumfilm, amit látnod kell!

Az amerikai színész legközelebb Christopher Nolan új grandiózus alkotásában, az Oppenheimerben lesz látható, amely július 20-ától látható a hazai mozikban is.

forrás: Deadline

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás