Vért isznak és gyerekeket rabolnak, avagy a tündér-folklór kialakulása

Vért isznak és gyerekeket rabolnak, avagy a tündér-folklór kialakulása

Általában, ha a tündérekre gondolunk sokunknak a számos Disney-mesében is látott jóságos lények ugranak be. Azonban eredetük sokkal zordabb legendákra épül, és egykor úgy gondolták róluk, hogy inkább élőhalott, vérszívó vámpírok, mintsem csillámporral itatott galamblelkű entitások.


A The Secret Commonwealth of Elves, Fauns and Fairies 1682-es című könyvében Robert Kirk folklorista azt állította, hogy a tündérek a halottak, vagy esetleg az emberek és az angyalok közötti átmeneti állapotot képviselik. Ez az asszociáció különösen a kelta mondavilágban kiemelkedő. 1887-ben az ír költő, Lady Jane Wilde pedig népszerűsítette ezt a hiedelmet, mely szerint:

a tündérek a bukott angyalok, akiket az Úristen taszított le a mennyből bűnös gőgjük miatt… az ördög pedig tudást és hatalmat ad nekik, és a földre küldi őket, ahol sok gonoszságot vihetnek véghez.

Ez is érdekelhet: Inkább betegség, mint misztikus gonosz – a vámpírok eredettörténete

Első pillantásra a tündérországról alkotott jelenlegi ártatlan elképzelésünk meglehetősen távolinak tűnik a holtak árnyékos birodalmától, pedig meglepően sok hasonlóság van közöttük. Pálcájuk és csillogásuk ellenére a tündéreknek sötét történelmük és meglepően gótikus hitvallásuk van.

Mikor hagytuk el a tündérektől való félelmünket, és hogyan hoztuk kapcsolatba őket a gyerekekkel és a jósággal?

Getty Images

tu00fcndu00e9r szu00fcletu00e9se

Amikor J. M. Barrie Pán Pétere az 1900-as évek elején bemutatkozott, az akkori társadalomban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a tündérek a szellemvilágban élnek. Az angyalok, szellemek és vámpírok iránti rajongása a viktoriánus kori polgároknak megkérdőjelezhetetlen volt, és egyre inkább a halottak lelkét látták a tündérekben. Az első világháború és sok szerettük elvesztése ahelyett, hogy elűzte volna a tündéreket, inkább felerősítette a légies szellemekben és a velük való kommunikáció okkult módszereiben való hitet.

A Pán Péter nagy sikere és Csingiling imádni való karaktere miatt azonban a lények elvesztették ijesztő tulajdonságaikat, és csak a jóság és a kedvesség sugárzott maradt hátra. Barrie híres módon a tündérek eredetét a gyerekekkel tette egyenlővé:

Amikor az első baba felkacagott, a nevetése ezer darabra tört… ez volt a tündérek születése.

Ez azonban igencsak távol áll a néphiedelemben ismert történetükről, ugyanis a mondákban gyerekeket lopnak, őrületbe kergetik az embereket, megrontják termést és vért isznak. A folklórban gyakran démoni vagy élőhalott erőt jelentenek, amely ellen az embereknek védelmet kell keresniük. Barrie természetesen tisztában volt sötét oldalukkal. A tündérpor és a cukiság ellenére Csingiling veszélyes és bosszúálló, mint egy halálos tündércsábító. A történet egy pontján még Wendy megölésével is fenyegetőzik.

Az éjszaka egyedül sétáló emberek, különösen a „tündérek által kísértett” helyeken, sokféleképpen védekezhettek. Bevált pajzsként szolgálhattak a különféle szent szimbólumok, a keresztvetés, vagy egy kereszt hordozása, imák vagy himnuszok éneklése, szentelt vízzel való locsolkodás, valamint a templomtéri penész hordozása és szétszórása az úton.

Getty Images

tu00fcndu00e9rek illusztru00e1ciu00f3

Diane Purkiss tündérekről szóló története egy skót felföldi legendát is tartalmaz, amely arra figyelmeztet, hogy éjszaka vizet kell vinni a házba, hogy a tündérek ne a vérünkkel oltsák szomjukat. A nagyon öreg tündérekről, akárcsak a vámpírokról, azt mondták, hogy friss vér nélkül ráncosodnak és kiszáradnak.

Olvasd el ezt is! Boszorkánynak minősülnél a 17. századi törvények alapján?

A Pán Péter, avagy a fiú, aki nem akart felnőni című színdarab 1904-es megjelenése azonban a feje tetejére állított mindent. A történetet végül 1953-ban a Disney kanonizálta, és megszületett a szentimentális celluloidtündér, a mai gyermektelevízió bájos és elbűvölő Disney-féle csodálatos katalizátora.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás