Általában, ha a tündérekre gondolunk sokunknak a számos Disney-mesében is látott jóságos lények ugranak be. Azonban eredetük sokkal zordabb legendákra épül, és egykor úgy gondolták róluk, hogy inkább élőhalott, vérszívó vámpírok, mintsem csillámporral itatott galamblelkű entitások.
A The Secret Commonwealth of Elves, Fauns and Fairies 1682-es című könyvében Robert Kirk folklorista azt állította, hogy a tündérek a halottak, vagy esetleg az emberek és az angyalok közötti átmeneti állapotot képviselik. Ez az asszociáció különösen a kelta mondavilágban kiemelkedő. 1887-ben az ír költő, Lady Jane Wilde pedig népszerűsítette ezt a hiedelmet, mely szerint:
a tündérek a bukott angyalok, akiket az Úristen taszított le a mennyből bűnös gőgjük miatt… az ördög pedig tudást és hatalmat ad nekik, és a földre küldi őket, ahol sok gonoszságot vihetnek véghez.
Ez is érdekelhet: Inkább betegség, mint misztikus gonosz – a vámpírok eredettörténete
Első pillantásra a tündérországról alkotott jelenlegi ártatlan elképzelésünk meglehetősen távolinak tűnik a holtak árnyékos birodalmától, pedig meglepően sok hasonlóság van közöttük. Pálcájuk és csillogásuk ellenére a tündéreknek sötét történelmük és meglepően gótikus hitvallásuk van.
Mikor hagytuk el a tündérektől való félelmünket, és hogyan hoztuk kapcsolatba őket a gyerekekkel és a jósággal?
Amikor J. M. Barrie Pán Pétere az 1900-as évek elején bemutatkozott, az akkori társadalomban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a tündérek a szellemvilágban élnek. Az angyalok, szellemek és vámpírok iránti rajongása a viktoriánus kori polgároknak megkérdőjelezhetetlen volt, és egyre inkább a halottak lelkét látták a tündérekben. Az első világháború és sok szerettük elvesztése ahelyett, hogy elűzte volna a tündéreket, inkább felerősítette a légies szellemekben és a velük való kommunikáció okkult módszereiben való hitet.
A Pán Péter nagy sikere és Csingiling imádni való karaktere miatt azonban a lények elvesztették ijesztő tulajdonságaikat, és csak a jóság és a kedvesség sugárzott maradt hátra. Barrie híres módon a tündérek eredetét a gyerekekkel tette egyenlővé:
Amikor az első baba felkacagott, a nevetése ezer darabra tört… ez volt a tündérek születése.
Ez azonban igencsak távol áll a néphiedelemben ismert történetükről, ugyanis a mondákban gyerekeket lopnak, őrületbe kergetik az embereket, megrontják termést és vért isznak. A folklórban gyakran démoni vagy élőhalott erőt jelentenek, amely ellen az embereknek védelmet kell keresniük. Barrie természetesen tisztában volt sötét oldalukkal. A tündérpor és a cukiság ellenére Csingiling veszélyes és bosszúálló, mint egy halálos tündércsábító. A történet egy pontján még Wendy megölésével is fenyegetőzik.
Az éjszaka egyedül sétáló emberek, különösen a „tündérek által kísértett” helyeken, sokféleképpen védekezhettek. Bevált pajzsként szolgálhattak a különféle szent szimbólumok, a keresztvetés, vagy egy kereszt hordozása, imák vagy himnuszok éneklése, szentelt vízzel való locsolkodás, valamint a templomtéri penész hordozása és szétszórása az úton.
Diane Purkiss tündérekről szóló története egy skót felföldi legendát is tartalmaz, amely arra figyelmeztet, hogy éjszaka vizet kell vinni a házba, hogy a tündérek ne a vérünkkel oltsák szomjukat. A nagyon öreg tündérekről, akárcsak a vámpírokról, azt mondták, hogy friss vér nélkül ráncosodnak és kiszáradnak.
Olvasd el ezt is! Boszorkánynak minősülnél a 17. századi törvények alapján?
A Pán Péter, avagy a fiú, aki nem akart felnőni című színdarab 1904-es megjelenése azonban a feje tetejére állított mindent. A történetet végül 1953-ban a Disney kanonizálta, és megszületett a szentimentális celluloidtündér, a mai gyermektelevízió bájos és elbűvölő Disney-féle csodálatos katalizátora.