Olykor öl, butít és nyomorba dönt, mégis vágyunk rá, hiszen így vagyunk bekötve – a fosszíliák is arról tanúskodnak, hogy a szerelem már több millió évvel korábban kialakult, és arra hivatott (a fentiek ellenére), hogy a fajunk túlélését és fejlődését segítse.
Szöveg: Lengyel Csilla
Talán egyetlen emberi tapasztalatot sem övez annyi elvárás, mint a szerelmet. Szerelem vesz körül minket szinte mindenhol – filmek, képek, könyvek, dalok formájában, amelyek alapján gyerekkorunktól arra vagyunk programozva, hogy mesébe illő módon akarjuk megélni ezt az érzést. Arra a kérdésre azonban, hogy mire jó a szerelem, a tudósok sokféle választ adnak. Dr. Meskó Norbert pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem docense és a Paleo szex című könyv szerzője szerint az evolúciós pszichológusok alapfeltevése, hogy a mentális, kognitív és társas működésünk, így az érzelmeink is, funkcionális nézőpontból érthetők meg. „A szerelem egyik fontos funkciója a barátságosság és a szülői befektetés jelzése, amely anyagi erőforrások ajándékozásában jelenhet meg a szerelmesek között. Ennek a jelentősége akkor érthető meg, ha figyelembe vesszük, hogy a humán evolúciót alapvetően az erőforrásokért folytatott küzdelem jellemzi. Egy másik elképzelés szerint a szerelem az elköteleződés eszköze. Eszerint a szerelem segítségével vagyunk képesek arra, hogy egy adott kapcsolatra összpontosítsunk, és ne keressünk folyamatosan újabb partnert. Ezért ez az érzelem segít hosszabb ideig fenntartani a monogám szexuális kapcsolatokat. A szociális monogámia – két fél elkötelezett hosszú távú kapcsolata – azért lehetett adaptív, mert fajunknál az utódok szokatlanul hosszú érési időszaka hosszú távú gondozást igényel, amelyet nagyban megkönnyít az, ha mindkét szülő képes és hajlandó a gyermekekre fordítani az erőforrásait.”
Törődésből evolúciós előny
Az embereknek összetett, csak erre a fajra jellemző érzelmi életük van. A hímek és nőstények közötti tartós kötődés szokatlan az emlősök között, ahogy az is, hogy hosszú távú kapcsolatokat alakítunk ki olyan fajtársainkkal, akik nem a rokonaink. Egyes kutatások szerint az anya és a leszármazottjai közötti kötelék az első, legősibb szeretetfajta, amelyből a többi érzelmi kapocs kialakult.
A szülő-utód kapcsolatra utaló jelek körülbelül 200 millió évvel ezelőtt, a legkésőbbi triász és a legkorábbi jura időszakban jelentek meg. Az Arizonából származó Kayentatherium, egy jura kori ősemlős fosszíliái, egy olyan anyaállat maradványai, amely 38 aprócska kicsinyét védve pusztult el. Ahhoz, hogy ez a viselkedés létezzen, először az anya és az utódok ösztöneinek kellett kifejlődniük. (A törzsfejlődés szempontjából kevésbé fejlett állatok – például a komodói varánusz anyák – a kikelő ivadékokat azonnal magukra hagyják.)
Az emlősök és madarak utódai azonban hosszabb ideig voltak ráutalva a szüleikre, ami szorosabb köteléket alakított ki az anya és a kicsinyei között, és végül fejlettebb utódokat eredményezett. Az emlősök a köztük és a sarjaik között létrejött kapcsolódási mintát más fajtársakra is képesek voltak kiterjeszteni, így kialakult a kapcsolatteremtés képessége. Ennek következtében kifinomult társadalmi csoportokat alkottak, családi és „baráti” kontaktust alakítottak ki: elefántcsordák, majomcsapatok, gyilkosbálnarajok, kutyafalkák vagy éppen emberi törzsek formájában. Egyes fajoknál aztán a hímek és a nőstények párkapcsolatot alakítottak ki. Az őseinknél a párkapcsolatok valamikor az után jöttek létre, hogy 6-7 millió évvel ezelőtt elváltak a csimpánzoktól – valószínűleg még a mai ember és a neandervölgyi ember közötti szakadás előtt. A férfiak és nők romantikus szerelme az evolúció legújabb fejleménye, melynek során a férfiak segítenek a nőknek a gyermekgondozásban.
FORTEPAN / PÁRTOS PAUL, Shutterstock
Ahogy dr. Meskó fogalmaz: „Mivel az érzelmi elköteleződés (a szerelem összetett érzelmének egyik komponense) valószínűleg növeli az utód életben maradási és túlélési esélyeit a kétszülős gondoskodáson keresztül, azt mondhatjuk, hogy a hosszú távú kapcsolatra képes szülők utódai hordozták, és sikeresen tovább örökíthették az ezért a képességért felelős géneket a következő generációra. Egyszerűen »megérte« szerelmesnek lenni. Napjainkban is igaz, hogy a szerelem egyfajta indikátora a hosszú távú elköteleződés képességének. Az egyedfejlődés során pedig a mama-baba helyzetben alakul ki az a bensőséges kapcsolódás, amely később tudattalan a serdülőkori és felnőttkori szerelmi kapcsolatok érzelmi bázisának alapjául szolgálhat. Általában ezért nehéz stabil érzelmi alapokon nyugvó párkapcsolatot kialakítani annak, akinek gyermekkorában zűrös, bizonytalan, hányattatott, esetleg bántalmazó viszonya volt a legfontosabb kötődési személyével.”
Az intelligens szerelem
Talán nincs olyan ember, aki ne vágyott volna már arra, hogy valamilyen módon lángra lobbantsa maga iránt a kiszemeltje szívét. Épp ezért a szerelem megértésével és befolyásolásával nemcsak a szerelmi bűbájok, hanem tudományos kutatások is foglalkoznak. A kutatók szerint a szerelem, illetve a vonzalom kialakulása bizonyos értelemben manipulálható. Például az önfeltárás (saját személyes érzéseink, élményeink, történeteink, belső tartalmaink megmutatása másnak) elősegíti a vonzalom kialakulását. Azt, akinek feltárjuk benső lelki életünket, idővel vonzóbbnak tartjuk másoknál.
Bár azt feltételezhetnénk, hogy a nagyon intelligens emberek a párválasztás terén is bölcs döntéseket hoznak, a kép ennél bonyolultabb. Egy 2017-es holland tanulmány Mensa-tagok és átlagosan intelligens emberek kapcsolati működését hasonlította össze, és arra jutott, hogy a két csoport hasonlóan volt elégedett az érzelmi életével. A kimagaslóan okos emberek azonban rosszabb eredményeket mutattak bizonyos olyan képességek terén, amelyek jól jönnek a párkapcsolatok működtetésében. Jellemzően nehezebben kezelték a konfliktusokat, és a kötődési mintázat szempontjából is több volt közöttük a bizonytalanul kötődő.
A cikk folytatása a Hamu és Gyémánt téli lapszámában olvasható. A magazin elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.
Hamu és Gyémánt 