A Tibet és India közé ékelődött monarchia a 1970-es évekig elzárkózott a világtól, így különös kultúrája, gigászi hegyei, bámulatos buddhista kolostorerődjei érintetlenül maradtak. A bolygónk egyetlen karbonnegatív országa egy igazi luxus-úticél – de nem azért, amiért elsőre gondolnánk. Bhutánban ugyanis a természet és a boldogság a nemzeti kincs. Joó Zsófia cikke.
Az elszigetelt, fél magyarországnyi birodalomról idehaza sokáig alig lehetett hallani, ám az elmúlt egy-két évtizedben a távoli úti cél felkerült a megrögzött természetjárók és az ismeretlen, autentikus lokációk kalandorainak térképére. Persze megérdemelten: a bő 60%-ban erdő borította, változatos domborzati viszonyokkal rendelkező ország északi részén a Himalája főlánca tornyosul, a roppant ormokon itt is, ott is a legjobb kalandfilmekből ismert, fenséges templomerődök rézzel vert kupolái csillognak. Nem csoda, hogy a területet a történelem során soha nem tudták gyarmatosítani. A lakosság egyszerűen, javarészt földművelésből és állattartásból – illetve napjainkban már fenntartható turizmusból – él, a hétköznapokat átitatja a buddhizmus szellemisége, valamint az ősi népi hagyományokhoz való büszke ragaszkodás. Az ország területe már i. e. 2000-ben lakott volt, a középkort a buddhizmus különböző irányzatainak térnyerése jellemezte. A 17. századig aprócska uradalmak harcai zajlottak itt, melyeknek Shabdrung Ngawand Namgyal tibeti láma és katonai vezető vetett véget. Az egyesített ország később a brit hatalom alatt álló Indiával huzakodott, mára azonban békés és szoros viszonyt ápolnak. 1907-ben a szerzetesek, illetve a társadalmi elit az ország örökletes királyává nyilvánította Ugyen Wangchukot. A 80-as években súlyos zavargások törtek ki, amikor a kormány megpróbálta kitelepíteni a nepáli származású lakosságot. Bár a hangulat ma már nem puskaporos, a történelem még nem múlt el nyom nélkül.
Az ország szíve
A nyugati országrészben fekvő, 130 000 fős fővárosba, Thimphuba érkezve az első, ami feltűnik az embernek, az az 52 m magas, aranyszínű, ülő Buddha-szobor, amely a település fölötti domboldalon trónol. A Buddha Dordenmát a negyedik király emeltette, alatta a hegyoldalba vájt meditációs központ található. Ez meg is adja az alaphangot: Thimphuban, illetve az egész országban az élet minden vetületét mélyen áthatja a buddhista tradíció. Habár a főváros modern, a mindenhol uralkodó hagyományos építészeti stílusnak köszönhetően inkább az időtlenség hatását kelti. A helyiek kedvesek, nyitottak, türelmesek és láthatóan kiegyensúlyozottak. Furcsaságok persze szép számmal adódnak: közlekedési lámpák nincsenek, karaoke bárok viszont annál gyakrabban fordulnak elő, és noha 1999 óta engedélyezett a televíziózás, a dohánytermékek árusítása tilos.
Az utcák színesek, sőt harsányak, a tarka népviseletben jövő-menő lakosok, illetve a milliószámra kiaggatott imazászlók állandó fesztiváli hangulatot teremtenek.
Figyelmünkre feltétlenül érdemes a Thangtong Dewachen Dupthop kolostor, az Ezeregyéjszaka meséit is félgőzzel lepipáló hétvégi piac, a város ékkövének tartott Trashi Chho Dzong. A gyerekek a közeli Motithang Takin Rezervátumért fognak rajongani, de az is tökéletes, ha egy szabad délutánt céltalan kószálásnak szentelünk – csak kanyarodjunk „véletlenül”a Raidāk folyó partjára, a Nemzeti Könyvtár pazar tömbje, nomeg a Népi Örökség Múzeum felé.
Unsplash/Vineet Singh
A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.
Hamu és Gyémánt
