5 tárgy könyvmolyoknak

5 tárgy könyvmolyoknak

Nyáron a strandon, télen a kandalló előtt, este az ágyban, reggel kávézáskor vagy utazás közben. Az igazi könyvmoly mindenhol megtalálja a módját, hogy néhány oldalt olvasson és nagy becsben tartja kedvenc köteteit. Azoknak kedveskedünk, akik sosem cserélnél le a könyvüket e-bookra, mert rajonganak a papír illatáért.


A könyvállvány

Az olvasási idő szent. Mindegy, hogy több órányi kikapcsolódásra, vagy csupán néhány oldalra van időnk, ez az igazi énidő. Ez a fából készült, ötletes és esztétikus könyvállvány bárhova elkísérhet minket az otthonunkon belül, mint egy személyre szabott, mozgatható olvasósarok, ahol csak a legfontosabbaknak van hely: az olvasószemüvegnek, egy csésze kávénak, a telefonunknak és természetesen a választott könyvnek.

Ár: ~ 17 ezer HUF

Uncommongoods

A zokni

A nagy Gatsby, A legyek ura, Ne bántsátok a feketerigót! – ma már mindegyik regény igazi klasszikusnak számít, de van bennük még valami közös: rövidebb vagy hosszabb ideig mindegyiket betiltották. Ennek az ötletes zokninak az egyik szárán betiltott címeket, a másikon pedig kihúzott sorokat láthatunk, ami amellett, hogy nagyon vagány látvány, mindig eszünkbe juttathatja a szabad gondolkodás fontosságát.

Ár: ~ 4 ezer HUF

Uncommongoods

A könyvespolc

Az időtlen és luxus otthoni enteriőrt képviselő AYMT márka könyvespolca ékes példája annak, hogy az egyszerű anyagokkal és formákkal is lehet különlegeset alkotni, ami vonzza a tekintetet. A kanyargó vonalak és az acél tökéletes találkozása ez a letisztult könyvespolc, amelynek belseje és a teteje is tökéletes helyet kínál kedvenc köteteinknek.

Ár: ~ 67 ezer HUF

MyTheresa

A könyvtámasz

A dizájnkedvelő könyvrajongók polcáról nem hiányozhat néhány egyedi könyvtámasz, például ez a kettő, arany papagájokat ábrázoló darab. A két kedves madár a legegyszerűbb könyvespolcnak is varázslatos megjelenést biztosít és többé nem kell aggódnunk azon, hogy kedvenc kötetünket keresve dominóként dőlnek el a könyvek.

Ár: ~ 27 ezer HUF

Wolfandbadger

A könyv

Természetes, hogy könyvmolyoknak könyvet is ajánlunk: ezúttal egy különleges albumra esett a választásunk. A neves olasz építész és belsőépítész, Michele Bönan minden munkáját egy dinamikus narratívából, szellemességből és iróniából álló filmforgatókönyvhöz hasonlítja. Ebben a gyönyörűen illusztrált kiadásban kiemelt projektjeit ismerhetjük meg többek között Rómából, Firenzéből, Capriról, Párizsból és Ausztriából.

Ár: ~ 37 ezer HUF

Assouline

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás