Számtalan híres macskával tudnánk példálózni a popkultúrából, akiket határozottan nem túl bájos sztereotípiákkal ruháztak fel az évek során. De valóban ennyire szélsőséges viselkedést képviselnek a cicák? Vagy szimplán csak tanítani szeretnének minket? Szakértőkkel bogozzuk ki a gombolyagot!
A macskák az évszázadok alatt egyre kedveltebb háziállatokká váltak, és ma már a kutyával egyenrangú társai az embernek, viselkedésük mégis sokkal megosztóbb. Viccek és netes mémek tömegei szólnak arról, hogy a macskák valójában kiszolgálószemélyzetként tartják az embereket, és a legnagyobb fáradozásukat is csak lesújtó pillantásokkal nyugtázzák. A macskák népszerűsége azonban ezzel együtt is – vagy épp ezért – töretlenül növekszik, és bár világszinten még mindig a kutyások vannak többségben, a Statista adatai szerint 2022-ben a 471 millió kutya mellett már 373 millió macskát tartottak házi kedvencként.
Kis cicatörténelem
A nyávogó négylábú az évezredek során sokféle szerepben tűnt fel az ember mellett, sokan úgy tartják, hogy a macskák sajátos jellemvonásainak magyarázata a domesztikációjukban rejlik. Az ember és a macska közötti bajtársias kapcsolat kialakulása első pillantásra sokkal valószínűtlenebbnek tűnhet, és jóval messzebbről indult, mint ugyanez a kutyákkal. A vadmacska egyik alfajaként ismert házimacska körülbelül 9500 évvel ezelőtt, az első települések létrejöttekor jelent meg az emberek körül a Közel-Kelet termékeny félholdként ismert területén. A leletekből úgy tűnik, hogy először nem etették őket, így csupán a gabona miatt odagyűlt rágcsálókat és madarakat vadászták, majd fokozatosan alkalmazkodtak a gazdálkodók életstílusához, gyakorlatilag önmagukat háziasítva.
Az előbbi státuszra utaló első leletek Ciprusról kerültek elő, ahol emberi sírokban is találtak rituálisan elhelyezett macskatetemeket. Az ókori Egyiptomban i. e. 2000 körül a macska már komoly kultuszra tett szert, Básztet istennő szent állataként megölése halált vont maga után, szobrok, feljegyzések és apró macskamúmiák őrizték a nyomát. A cicák később mindenütt elterjedtek, ahol az emberek megvetették a lábukat, és több kultúra is különlegesnek, titokzatosnak találta őket.
A Távol-Keleten a macska vallási ceremóniákban kapott szerepet, és az elit státusszimbóluma volt, a rómaiaknál a szabadság és a függetlenség jelképévé vált. A középkor második felében aztán az ördög és a boszorkányok állatának tartották, és gyakran irtották, de az angol tengerészek a legénység tagjainak tekintették őket, így eljutottak a világ minden tájára. Fajtastandardok szerint tenyészteni csak a 19. században kezdték, az első európai macskakiállítás megrendezésére pedig 1871-ben került sor a londoni Crystal Palace-ben.
Szeretnek, csak nem úgy
A macskákkal kapcsolatban számos előfeltevés él bennünk, amelyeket a macskatartók alátámasztanak, vagy épp szenvedélyesen vitatnak. Például gyakran felvetődik, hogy a macskák nem vonzódnak úgy a gazdáikhoz, mint a kutyák, és nem kötődnek hozzájuk érzelmileg. A kutatások azonban ezt inkább cáfolják, ahogy ezt dr. Pongrácz Péter etológustól, az ELTE-TTK egyetemi docensétől megtudjuk.
A gazdához való ragaszkodás annak a tükröződése, hogy mennyire alakult ki függőségi viszony az ember és az állat között. A kutya sokkal jobban függ az embertől, mint a macska. Ha megnézzük a fejlődésüket a háziasítás óta, látható, hogy a macska megmaradt szinte ugyanabban a formában, ahogyan annak idején az őseinkhez szegődött. A kutya könnyen beilleszkedett az emberi környezetbe, mert esetében egy falkában élő, szociális őstől származó állat vált szociálissá egy másik faj mellett. A macska azonban úgy vált interaktív társállattá, hogy messzebbről indult, hiszen ő magányos életmódú őstől származik. A vadmacska erősen territoriális állat, akár több tucat négyzetkilométeren belül nem tűr meg más fajtársakat a területén.
A házimacska viszont elfogadta az embert, és mellette a többi macskát is tolerálja. Dependencia azonban nem alakult ki bennük, és bár a macskák szeretik a gazdájukat – és akár lehet olyan családtag is, akit különösen kedvelnek –, de nekik nem az ember lesz a biztos menedékük. Ha stresszes helyzetbe kerülnek, ők inkább elbújnak vagy megszöknek. Ezt azonban nem korrekt úgy interpretálni, hogy a kutya szereti a gazdáját, a macska pedig nem. A macska is szereti a gazdáját, csak nem kötődik hozzá annyira.
Fortepan / Kriss Géza
A teljes cikket keressétek a Hamu és Gyémánt tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.
