Less be velünk a kulisszák mögé: így fotóztuk Dobó Katát, Apró Annát, Lékai Mátét és Rófusz Ferencet

Less be velünk a kulisszák mögé: így fotóztuk Dobó Katát, Apró Annát, Lékai Mátét és Rófusz Ferencet

Hibázni nem csupán lehet, de olykor talán szükséges is. Hiszen miből tanul az ember, ha nem a váratlan helyzetekből? Apró Anna, Dobó Kata, Lékai Máté és Rófusz Ferenc saját tapasztalásaikon keresztül mesélik el, hogyan állnak a gikszerekhez, amiket az élet dob eléjük.



Ahogy egymás után érkeztek fotózásunk főszereplői, úgy telt meg alig néhány perc alatt a Városligeti-tó is kíváncsi szemekkel: a kamerák, a fények, a stáb és nem utolsó sorban pedig a fotóalanyok csak úgy vonzották a közönséget. Dobó Kata, Apró Anna, Lékai Máté és Rófusz Ferenc csónakba pattantak, ezzel is szimbolizálva azt a küzdelmet, amit nap mint nap folytatunk az élet tengerén, miközben lelkük legmélyét nyitották meg előttünk.

„Az az élet, amit eddig éltünk, már nem tartható a megszokásból hozott mintákkal, el kell fogadnunk, hogy könnyebben kell tudnunk magunkban változtatni, és az aktuális helyzethez alkalmazkodni.” – Dobó Kata

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

Dobu00f3 Kata a Hamu u00e9s Gyu00e9mu00e1nt fotu00f3zu00e1su00e1n

„Bármilyen élethelyzetben legyünk is, jóban vagy rosszban, mindig ott van a változtatás lehetősége.” – Lékai Máté

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

Lu00e9kai Mu00e1tu00e9 csu00f3nakban a Hamu u00e9s Gyu00e9mu00e1nt fotu00f3zu00e1su00e1n

„Az élet nem feltétlenül habos torta, és nem is olyan, amilyennek gyerekként megálmodjuk.” – Apró Anna

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

Apru00f3 Anna a Hamu u00e9s Gyu00e9mu00e1nt fotu00f3zu00e1su00e1n

„Kerek életet éltem, és ami időm még maradt, megpróbálom a lehető legjobban kihasználni.” – Rófusz Ferenc

Hamu és Gyémánt/ Tokaji Balázs

Keressétek a szereplőinkről készült fotókat és az interjúkat a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában. A magazin megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.

Hamu és Gyémánt

Hamu u00e9s Gyu00e9mu00e1nt 2022/ u0151szi lapszu00e1m

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás