Egy applikáció pénzzel jutalmazza a gyógyulni vágyó alkoholistákat

Egy applikáció pénzzel jutalmazza a gyógyulni vágyó alkoholistákat

Megvan az az érzés, amikor azt hitted, hogy a dolgozatod rosszul sikerült, végül azonban mégis ötöst kaptál? Ilyenkor szinte azonnal kedvencükké vált az adott tantárgy, a következő felmérőre pedig már tudatosabban készültünk. Agyunk jutalomközpontjának ezen működését használja ki egy gyógyuló alkoholistákat segítő applikáció is.


A kutatók már régóta tudják, hogy a függőségi zavarok kezelésében nagy szerepet játszhat a jutalomszerzés, főleg, ha ezek az „ajándékok” olyan tevékenységekre szólnak, amelyek pozitív szokásokat ösztönöznek – olvasható a Boston Globe beszámolójában, mely bemutatta a DynamiCare nevet viselő alkalmazást.

Az applikáció alapját az a kezeléstechnika adja, amit az addiktológiában digitális terápiaként ismernek, vagyis, amikor a beteget különböző alkalmazások, játékok és más technológiai eszközök segítségével próbálják meg gyógyulásra ösztönözni.

Amikor csak elvonóra, majd onnan tanácsadásra küldjük az embereket, akkor azt mondjuk nekik, hogy >> Használd a gondolkodó agyadat, próbáld meg legyőzni a kémiai folyamatokat! <<

– mondta a DynamiCare társalapítója, David Gastfriend, aki hozzátette, hogy ezzel a hozzáállással az a baj, hogy a függő ember pont ellentétesen működik.

Fontos megjegyezni, hogy egy 2011-es, a függőségről szóló tanulmány megállapította, hogy a kutatók, a klinikusok és a nyilvánosság egyaránt szkeptikusan viszonyulnak a jutalmazási módszernek is nevezett kontingencia-kezelési kezelésekhez.

Gasfriend azonban elmondta, hogy az alkalmazás bizonyos szabályok mentén működik: nem engedi például, hogy a felhasználók bizonyos tárgyakra vagy bizonyos helyzetekben pénzt költsenek, és más viselkedéseket, például a rehabilitációs időpontok látogatását is figyelemmel kíséri.

Az alkalmazás Bluetooth-os alkoholszondákkal is összekapcsolható, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az adott egyén valóban józan.

És hogy mennyit fizet pontosan a DynamiCare? Naponta 5 dollárt, vagyis nagyjából 1740 forintot.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás