A Tesla volt vezetője szerint Elon Musk egy nagyra nőtt gyerek: állandóan hisztizik

A Tesla volt vezetője szerint Elon Musk egy nagyra nőtt gyerek: állandóan hisztizik

Egy ex-Tesla-vezető lerántotta a leplet egykori főnökéről, Elon Musk vezérigazgatóról, aki szerinte teljesen más emberré változott, ha dühös volt.


A BBC The Elon Musk Show című, a világ leggazdagabb emberéről szóló doku-sorozatában a Tesla korábbi globális marketingvezetője, Colette Bridgman könnyek között mesélte el, hogy volt főnöke rosszul bánt vele.

Egy alkalommal, amikor Musk szidta őt az egyik csapattag hibája miatt, azt mondta, a vezérigazgató úgy kezdett viselkedni, mint egy „kisgyerek, aki hisztizik, vagy feldúlt valami miatt”.

Nem Elont láttam – hanem ezt az embert, elszállva a dühtől. Nagyon bizarr volt.

− tett hozzá a volt marketingvezető.

Ez a kioktatás volt a harmadik alkalom, hogy Musk leordította Bridgmant − és mint kiderült, az utolsó is, mert nem sokkal később felmondott a Teslánál, miután 13 évig ott dolgozott.

A kilépése előtt azonban az egykori vezető sok rossz viselkedést látott.

Voltak pillanatok, amikor annyira felhúzta magát, hogy helyben kirúgott embereket

− emlékezett vissza a BBC-nek.

Bár messze nem ez az első alkalom, hogy hallunk a „mérgező” munkakörnyezetről, amelyet Musk elősegített a különböző vállalkozásainál, Bridgman beismerései, amelyek a BBC doku-sorozatának első három epizódjában szerepelnek, sokatmondóak, különösen, ha figyelembe vesszük a vállalatnál betöltött státuszát.

Fotó: Getty Images/Theo Wargo/WireImage

Elon Musk

Ugyanebben a sorozatban Dolly Singh, a SpaceX egykori tehetségkutató vezetője megvédte Musk vezetői stílusát, mondván, hogy „a jóval együtt a rosszat is elfogadta”.

Ha a recepttel szórakozol, akkor a varázslatot is elrontod

− mondta Singh a sorozatban.

Ám abban vitathatatlanul kevés varázslatos van, ahogyan Bridgmannel Musk bánt.

Forrás: Futurism

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás