Bár az infláció mértéke most is aggasztó, és történelmi csúcsokat dönt, volt ennél rosszabb is: képzeljük el, hogy amíg a frissen kikért kávénkat szürcsölgetjük, az ára már meg is duplázódott, vagy hogy a kenyér ára hirtelen milliós értéket üt meg. Ijesztő belegondolni, de volt már hasonló a történelemben. Mindezt Magyarország testközelből is megtapasztalhatta. Mutatjuk a történelem legnagyobb mértékű hiperinflációit!
Bár ritka, de a hiperinfláció jelensége párszor már megtörtént a múltban. Ilyenkor az árak olyan gyorsan változnak, hogy a mindennapos termékek árai exponenciálisan emelkednek, és az adott nemzet valutája gyakorlatilag egyik napról a másikra – vagy akár egy munkanap alatt – értéktelenné válik.
A világ első feljegyzett hiperinflációja a francia forradalom idején következett be, amikor a havi pénzromlás 143 százalékos csúcsot ért el, de egészen a 20. századig kellett várni, hogy az ilyen fajta, kontrollálatlan infláció ismét bekövetkezzen.
2008-ban Steve H. Hanke, a Johns Hopkins Egyetem professzora és a Cato Intézet vezető munkatársa tanulmányozta a történelem hiperinflációt – a 2008-as zimbabwei hiperinfláció apropóján –, amiből kiderült, hogy a 20. században
- 17 hiperinflációs eset volt Kelet-Európában és Közép-Ázsiában;
- 5 Latin-Amerikában;
- 4 Nyugat-Európában;
- 1 Délkelet-Ázsiában;
- és 1 Afrikában.
Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban soha nem volt ilyen magas áremelkedés, de kétszer is közel járt hozzá – a függetlenségi háború és a polgárháború idején – , amikor a kormány a háborús költségek miatt valutát nyomtatott. Azonban mindkét esetben a pénzromlás soha nem haladta meg az 50 százalékos havi inflációs rátát (a hiperinfláció nem hivatalos küszöbértéke), ami elhalványul a történelem legdrámaibb eseteihez képest.
Mutatjuk a Cato-jelentés eredményeit, ami bemutatta, hogy melyek voltak a történelem legsúlyosabb inflációs helyzetei, és hogyan alakultak ki azok.
5. Görögország, 1944 október
Legmagasabb havi infláció: 13.800%, az árak 4,3 naponta duplázódtak
Minden idők ötödik legsúlyosabb inflációs helyzete 1944-ben történt Görögországban, amikor az árak 4,3 naponta megduplázódtak. A hiperinfláció 1943 októberében kezdődött, amikor az országot a második világháborúban megszállta a náci Németország.
Getty Images
A leggyorsabb ütemű infláció azonban akkor következett be, amikor a száműzetésben lévő görög kormány egy évvel később visszaszerezte az irányítást Athén felett: az árak 1944 októberében 13 800 százalékkal, novemberben pedig további 1600 százalékkal emelkedtek.
1938-ban a görögök átlagosan 40 napig tartottak egy görög drachma bankjegyet, mielőtt elköltötték volna azt, de 1944. november 10-re ez már 4 órára csökkent. 1942-ben a legmagasabb címletű pénz 50 ezer drachma volt, 1944-ben ez már 100 milliárd drachma volt.
November 11-én a kormány a valutát újracímezte, amely a régi drachmát 50 milliárd az egyhez arányban váltotta át az új drachmára – ettől függetlenül a lakosság továbbra is a brit katonai fontot használta valutaként egészen 1945 közepéig.
A stabilizációs erőfeszítések viszonylag sikeresek voltak, az árak januártól májusig „csak” 140 százalékkal emelkedtek, sőt: 1945 júniusában 36,8 százalékos defláció volt, amikor a neves közgazdászt, Kyriakos Varvaressost miniszterelnök-helyettesnek nevezték ki – a stabilizáció azonban nem tartott sokáig, Varvaressos pedig lemondott pár hónap elteltével.
Getty Images
4. Németország, 1923 október
Legmagasabb havi infláció: 29.500%, az árak 3,7 naponta duplázódtak
A hiperinfláció volt az egyik legnagyobb probléma, amely Németországot sújtotta a weimari köztársaság utolsó éveiben. A havi infláció 1923 októberében elérte a 29 500 százalékot, a napi infláció 20,9 százalékos volt, ami miatt az árak 3,7 naponta duplázódtak az országban.
A német papírmárka – amelyet 1914-ben vezettek be, amikor a márka megszűnt aranystandardú fizetőeszköznek lenni az első világháború kitörése miatt – az első világháború kitörésekor 4,2 dolláros árfolyammal indult, majd 1923 augusztusában egymillió dollárig emelkedett. Novemberre ez a szám az egekbe szökött: egy dollár körülbelül 238 millió papírmárkát ért. Ahogy az lenni szokott, az emberek itt is kénytelenek voltak százmilliárdos nagyságrendben tranzakciókat lebonyolítani mindennapi árucikkekért, a rengeteg nullástól pedig, érthető módon, beleszédült a lakosság.
Wikimedia / National Numismatic Collection / National Museum of American History.
A gyors infláció miatt a kormány itt is újracímezte a bankjegyeket, végül a papírmárkát a járadékmárka váltotta 4,2 dolláros árfolyamon, ezzel pedig lefaragtak 12 nullát a papírmárka névértékéből. Bár a járadékmárka hatékonyan stabilizálta a valutát, és a weimari köztársaság egészen 1933-ig fennmaradt, a hiperinfláció és az ebből eredő gazdasági nyomás hozzájárult a náci párt és Adolf Hitler felemelkedéséhez, aki a Mein Kampfban kifejezetten sokat foglalkozott Németország gazdasági helyzetével.
Mi okozta a német hiperinflációt?
Bár sokak szerint a weimari köztársaság hiperinflációja közvetlenül a háborús jóvátételek kifizetésére szolgáló pénznyomtatásából eredt, a gazdasági csőd gyökerei már évekkel korábban kialakultak.
Németország 1914-ben felhagyott a valutájának aranyfedezetével, és adóztatás helyett hitelfelvételből kezdte finanszírozni háborús műveleteit. 1919-re az árak már megduplázódtak, Németország elvesztette a háborút, de a valuta értéke 1919 és 1921 között viszonylag stabil volt a következő évekhez képest.
A versailles-i békeszerződés által megkövetelt háborús jóvátételeket a német papírmárka helyett arannyal vagy annak megfelelő külföldi valutával kellett kifizetni, így a kormány komoly adósságot halmozott fel. A külföldi valuták megvásárlásához a kormány az államadóssággal fedezett papírmárkát használta, ami felgyorsította a valuta leértékelődését.
Amikor a németek késtek a kifizetésekkel, francia és belga csapatok 1923 januárjában megszállták az iparosodott Ruhr-vidéket, hogy kiköveteljék a jóvátételi kifizetéseket, ami miatt a munkások sztrájkot és passzív ellenállást hirdettek – ez pedig csak tovább rontotta a helyzetet. Mivel az európai kormányok nem tudták, hogyan kezeljék a dolgot, Németország gazdasága gyorsan összeomlott, és több mint másfél éven át küszködött hiperinflációval.
Getty Images
3. Jugoszlávia, 1994 január
Legmagasabb havi infláció: 313.000.000%, az árak 1,4 naponta duplázódtak.
A jugoszláv dinár is megtapasztalta, milyen is a szélsőséges hiperinfláció, ráadásul nem is olyan rég: 1993 és 1995 között.
A legmeredekebb infláció ebben az időszakban 1994 januárjában volt, amikor az árak egy hónap alatt 313 millió százalékkal emelkedtek, ami napi 64,6 százaléknak felel meg – az árak körülbelül 34 óránként duplázódtak.
Ráadásul a teljes inflációs időszak alatt a becslések szerint az árak lényegében kimondhatatlan értékben emelkedtek, ezért csak számként mutatjuk meg: 1.000.000.000.000.000.000.000.000 százalékkal.
Nem véletlen, hogy a legtöbb jugoszláv vállalkozás visszautasította a dinár használatát, és a német márka lett az ország nem hivatalos pénzneme, még azután is, hogy a kormány felértékelte a valutáját, 1 millió dinárt átváltva 1 „új” dinárra.
Gazdasági elemzések szerint szerint 1993. november 12-én 1 német márka egymillió „új” dínárnak felelt meg, majd december 15-én ez már 3,7 milliárd volt, a hónap végére az árfolyam már elérte 3 ezer milliárdos szintet. A kormány csinált egy második átértékelést is, ahol már egy darab „új-új” dinár 1 milliárd „régi-új” dinárnak felelt meg, és egy német márka 6000 dinár volt.
Itt még nem volt vége: január 17-re egy német márkáért már 30 millió dinárt kellett fizetni, ami miatt január 24-én a kormány bevezette a „szuper” dinárt, amely 10 millió „új-új” dinárnak felelt meg – ez már a valuta ötödik felértékelését jelentette.
Az időszak alatt a jugoszláv társadalom is összeomlóban volt: a hatástalan árszabályozás súlyosbította a problémákat, a kormányhivatalok gyakorlatilag nem tudtak működni, és a lakosok se fizették időben a számlákat, mivel azok pillanatok alatt leértékelődtek volna.
Getty Images
Mi okozta a jugoszláv hiperinflációt?
Jugoszlávia hiperinflációjának okai a térségben zajló konfliktusokból, a helyi gazdasági válságból és a kormány meggondolatlan gazdálkodásból erednek.
A túlzott tengerentúli hitelfelvétel és az 1970-es évekbeli exportblokk miatt kialakult recessziót követően az ország és a régió a ’80-as években és a ’90-es években politikailag destabilizálódott. 1989-ben és 1990-ben több mint 1100 cég ment csődbe, és a mintegy 2,7 millió fős munkaerő-állományból több mint 600 ezer dolgozót bocsátottak el.
Ezenkívül néhány vállalat a csőd elkerülése érdekében több hónapig nem fizette ki a dolgozóit, ami becslések szerint 500 ezer embert érintett.
A hiperinflációhoz a délszláv háború, az állam szétesése és a régió általános destabilizációja is kellett. A kormány rossz gazdálkodása, beleértve a rosszul átgondolt gazdaságpolitikát, mint például a korlátlan pénznyomtatás, a nagy hiányok és az ársapkák nagymértékben súlyosbították a helyzetet.
Az árkorlátozások különösen nagy gondot jelentettek: visszatartó erő volt a gazdák számára, akik nem tudtak profitot szerezni az eladásából, aminek következtében a boltok bezártak, hogy megmentsék készleteiket ahelyett, hogy mesterségesen alacsony, kormány által meghatározott árakon árusítottak volna. A kormány ahelyett, hogy megszüntette volna az árszabályozást, a tengerentúlról kezdett vásárolni. A kínálat drámai csökkenésével az árak robbanásszerűen megemelkedtek, mivel az áruk egyre szűkösebbé váltak.
Getty Images
2. Zimbabwe, 2008 november
Legmagasabb havi infláció: 79.600.000.000%, az árak 24,7 óránként duplázódtak.
A hiperinfláció egyik legfrissebb példája Zimbabwe. A gondok 2008 novemberében tetőztek, a Cato Intézed elemzése szerint a havi infláció megközelítőleg több mint 79 milliárd százalékos volt – bár a zimbabwei kormány az ország hiperinflációjának legrosszabb hónapjaiban leállította a hivatalos inflációs statisztikák közlését, a fentebb említett jelentés a szokásos közgazdasági elméletet (vásárlóerő-paritás összehasonlítás) használta Zimbabwe legrosszabb inflációs rátáinak meghatározásához.
Az árak 24 óránként csaknem megduplázódtak, és alig néhány nappal a 100 millió dolláros bankjegy kibocsátása után a jegybanknak már a 200 milliós bankjegyet is ki kellett nyomtatnia. Emellett 500 ezer dollárra korlátozta a banki készpénzfelvételt, ami akkoriban körülbelül 0,25 amerikai dollárnak felelt meg.
A 100 millió dolláros bankjegy bevezetésekor az árak az egekbe szöktek.
Jó példa erre a kenyér ára, ami egyik napról a másikra 2 millió dollárról 35 millió dollárra emelkedett. A zimbabwei kormány ráadásul érdekes gazdaságpolitikával próbálta orvosolni a hiperinflációt: az inflációt „illegálisnak” minősítette, és letartóztatta a vállalatok vezetőit, amiért azok megemelték termékeik árát. De a kormány egy időre be is zárta az ország tőzsdéjét.
A helyzet annyira elfajult, hogy az országban lévő boltok elkezdték visszautasítani a valutát, és az amerikai dollár, valamint a dél-afrikai rand vált a nem hivatalos fizetőeszközzé. Az inflációnak végül a zimbabwei jegybank közvetlen beavatkozása vetett véget, amely újra beárazta a valutát, és az amerikai dollárhoz kötötte.
Getty Images
Mi okozta a zimbabwei hiperinflációt?
Amikor Zimbabwe 1980-ban függetlenné vált, az ország új valutát vezetett be, amelynek eredeti értéke körülbelül 1,25 amerikai dollár volt, ám az elszabadult inflációt szinte teljes egészében a kormány rossz gazdálkodása okozta.
A hiperinfláció felé vezető út az 1990-es évek elején kezdődött, amikor Robert Mugabe elnök beindította a földosztási programját, amelyek során az ország elvette az – etnikai szempontból – európai farmerektől a földeket, és azokat a zimbabweieknek adták. A tapasztalt gazdálkodói réteg hirtelen eltávolítása súlyosan károsította az ország élelmiszer-termelését, a kínálat messze a kereslet alá csökkent, ennek következtében pedig az árak megemelkedtek.
2006-ra az ország 21 ezer milliárd zimbabwei dollárt nyomtatott, hogy kifizesse az IMF-től kapott hiteleket. Még abban az évben az országnak ismét több ezer milliárdot kellett nyomtatnia, hogy kifizethesse a katonák, rendőrök és más köztisztviselők fizetését. 2007-ben rendkívüli hiány alakult ki az alapvető élelmiszerekből, üzemanyagból és orvosi felszerelésekből, mivel az IMF becslései szerint az év végére a havi infláció több mint 115 ezer százalékra emelkedett, a zimbabwei kormány pedig még szeptemberben fél éves bérbefagyasztást vezetett be.
2008 áprilisára az 50 millió dolláros bankjegy 1,20 amerikai dollárral volt egyenértékű, de a Los Angeles Times 2008 júliusi beszámolója szerint a kormány még a pénznyomtatáshoz szükséges papírból is kifogyott, mivel az európai papírszállítók humanitárius aggályokra hivatkozva leállították az ország ellátását.
Háromszor történt denomináció, de végül 2009. április 12-én lényegében megszüntették a nemzeti valuta használatát. A zimbabwei központi bank törvényessé tette a külföldi fizetőeszközök használatát (dél-afrikai randot, a botswanai pulát, az angol fontot, az eurót és az amerikai dollárt).
Az ország régóta tervezi a saját valuta bevezetését, de amíg nem javul az ország gazdasági teljesítménye, ez biztosan nem fog megtörténni.
1. Magyarország, 1946
Legmagasabb havi infláció: 13 600.000.000.000.000%, az árak 15,6 óránként duplázódtak.
Nem túl előkelő cím, de a valaha feljegyzett legsúlyosabb hiperinfláció 1946 első felében itthon, Magyarországon következett be. A pénzromlás 1946-ban odáig fajult, hogy az így is elképesztő sok nullával ellátott pengőket már egyszerűsíteni kellett. Megjelent a milpengő, ami az egymillió pengőt egyszerűsítette: azaz egymilliárd pengő 1000 milpengőt ért.
Ez sem segített sokat: 1946 májusában megjelent a 10 ezer milpengős, pár napra rá a 100 ezres, aztán az egymilliós, majd a tíz- és a százmilliós, végül az egymilliárd milpengő is.
Ha ez nem lenne elég, a milpengőnél is már annyi nulla volt, hogy rövidíteni kellett, így megjelent a b.-pengő is (a billió pengő rövidítése; billió = milliószor millió), de itt is eljutottunk a valaha volt legnagyobb kinyomtatott címletig az egymilliárd b.-pengőig – bár ezt már soha nem hozták forgalomba.
Beszédes, hogy a címleteket naponta, rádión keresztül igazították ki. A magyarországi infláció a csúcspontján – a Cato Intézet becslése szerint – a napi 195 százalékos volt, és árak körülbelül 15,6 óránként megduplázódtak.
A pengőt végül még ebben az évben leváltották, 1946. augusztus 1. óta Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint.
Meredek adat, de a becslések szerint a pengő augusztusi leváltásakor a forgalomban lévő összes magyar bankjegy értéke egy amerikai dollár ezrelékének felelt meg
Getty Images
Mi okozta a magyar hiperinflációt?
A magyar pengőt először az első világháború után vezették be az ország gazdaságának stabilizálása és az infláció kiigazítása érdekében. A nagy gazdasági világválság különösen súlyosan érintette országunk mezőgazdaságát, a növekvő adóssága pedig arra kényszerítette a központi bankot, hogy a pénzügyi és monetáris politika lazításával leértékelje a valutát a költségek fedezésére.
Később a bécsi döntések értelmében Magyarország olyan területeket kapott vissza, amelyeket az első világháborúban elveszített, a területek viszont gazdaságilag elmaradottak voltak, ami jelentősen megterhelte a nemzetgazdaságot.
A második világháború kitörésekor Magyarország gazdaságilag gyenge lábakon állt, a központi bank szinte teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt volt; a kormány költségvetési igényei alapján pedig elkezdett pénzt nyomtatni, mindenféle pénzügyi korlátozás nélkül. Végül a vesztes világháború gazdasági következményei mellett széthullott a közigazgatás, az állami költségvetés pedig egyenlő volt a nullával.
Magyarország legsúlyosabb hiperinflációja a második világháború után következett be, és a valuta stabilizálását célzó több nagyszabású intézkedés ellenére az egyetlen megoldás egy új valuta bevezetése volt, amely közvetlenül aranyra és így más világvalutákra is átváltható volt – ez volna a mai forint.
Getty Images
