Úgy tűnik, ebben a 10 városban érzik a legjobban magukat a leggazdagabbak

Úgy tűnik, ebben a 10 városban érzik a legjobban magukat a leggazdagabbak

Egy új jelentés azt találta, hogy a délkelet-kínai Hangcsou városában nő a leggyorsabb arányban a dollármilliomosok száma. A Henley & Partners által készített index szerint 2012 és 2022 között több mint kétszeresére emelkedett a „nagy vagyonnal” rendelkező személyek száma – a nagy vagyon ebben az esetben az egymillió dollárnál nagyobb összeget jelenti.


Az első tízben további két kínai város is ott van, ahogy három amerikai és két indiai is szerepel a listán. Rajtuk kívül még Vietnam és az Egyesült Arab Emírségek egy-egy városa fért oda, írja az Insider.

A jelentés szerint Hangcsouban mintegy 30 400 olyan ember él, akinek vagyona meghaladja az egymillió dollárt, köztük 98-an vannak, akiknek 100 millió dollárt is eléri a bankszámlája – közülük tizenketten dollármilliárdosok.

Ez is érdekelhet: A történelem 5 leggazdagabb uralkodónője, akik vagyonát még elképzelni is nehéz

Hangcsou a Zhejiang tartomány fővárosa, lakossága több mint 10 millió fő. A kikötőváros, amely az egykori Selyemút kereskedelmi útvonala mentén fekszik, mintegy 1100 kilométerre van Pekingtől és 160 kiométerre Sanghajtól.

A Henley & Partners listáján a második helyre az amerikai Austin került. Hangcsouhoz hasonlóan, Texas állam fővárosban is több mint kétszeresére nőtt a dollármilliomos lakosok száma az elmúlt évtizedben. A világjárvány idején sok vállalkozás és munkavállaló költözött az államba az alacsony adók miatt, amit az egyre általánosabb távmunka lehetővé tett.

Az index azt találta, hogy New Yorkban él a legtöbb, legalább egymillió dolláros vagyonnal rendelkező lakos: mintegy 340 ezer fő. Ezt követi Tokió, a San Francisco Bay Area, London és Szingapúr.

A milliárdosok számát tekintve a Bay Area vezeti a listát, ahol 63 embernek van egymilliárd dollárnál nagyobb vagyona, de szorosan ott van New York is 58 fővel.

A leggyorsabb arányban növekvő dollármilliomos városok 2012 óta

  1. Hangzhou, Kína – 30 ezer 400 dollármilliomos, 105%;
  2. Austin, USA – 30 ezer 500 dollármilliomos, 102%;
  3. Shenzhen, Kína – 45 ezer 700 dollármilliomos, 98%;
  4. West Palm Beach, USA – 9 ezer 400 dollármilliomos, 90%;
  5. Scottsdale, USA – 13 900 dollármilliomos, 88%;
  6. Bengaluru, India – 12 600 dollármilliomos, 88%;
  7. Kanton, Kína – 23 500 dollármilliomos, 86%;
  8. Sardzsa, Egyesült Arab Emírségek – 3 ezer 800 dollármilliomos, 84%;
  9. Ho Si Minh-város, Vietnam – 7 ezer 700 dollármilliomos, 82%;
  10. Haidarábád, India – 11 ezer 100 dollármilliomos, 78%.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás