Ismét elhalasztják az Artemis-1 kilövését, ez már a harmadik alkalom

Ismét elhalasztják az Artemis-1 kilövését, ez már a harmadik alkalom

Döcögősen indul az Artemis-program.


Már pár napja visszavitték a a NASA holdrakétáját a szerelőcsarnokba a Florida partjait letaroló Ian hurrikán miatt, de akkor még csak a sérülések elkerülése miatt döntöttek így a szakemberek. A NASA friss bejelentése szerint azonban az Artemis-1 kilövését november 12. és november 27. közötti időszakra halasztották.

Nem akkora meglepetés, hogy ismét csúszik a kilövés, de kezdetben volt valamennyi esély arra, hogy már októberben megpróbálkoznak az indítással – a NASA az október 17-től október 31-ig tartó időszakot adta meg. Ebből végül nem lesz semmi, így a rakéta a szerelőcsarnokban marad novemberig.

A NASA közlése szerint egyébként nem tett kárt a rakétában a trópusi viharrá szelídült Ian, a hangárba is csak minimális víz folyt be.

Ettől függetlenül nem megy zökkenőmentesen az ügynökség missziója, ez már a harmadik alkalom, amikor elhalasztották a kilövést.

A NASA Artemis-programjának célja, hogy 50 év után ismét űrhajóst juttassanak a Holdra. Az Artemis-I küldetésen az SLS nem visz magával legénységet, csak az Orion űrkapszulát szállítja el a Holdig, majd azt megkerülve tér haza.

A tervek szerint a következő, 2024-re tervezett misszióban már űrhajósok is lesznek a fedélzeten, és szintén megkerülik a Holdat. Várhatóan 2025 végén az Artemis-III misszióval az asztronauták már le is szállnak a Hold felszínére.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás