Donald Trump a klímakatasztrófa előnyéről beszélt

Donald Trump a klímakatasztrófa előnyéről beszélt

Donald Trump volt amerikai elnök szombaton színpadra lépett egy konzervatívok által szervezett konferencián, ahol néhány meghökkentő megjegyzést tett az éghajlatváltozással kapcsolatban.


A beszéde során Trump lekicsinyelte az éghajlatváltozás hatását, miközben kigúnyolta Joe Bident, amiért a jelenlegi elnök a környezetvédelmi kérdésekre összpontosít.

Van egy világunk, amely kész felrobbanni és szétesni az energia miatt, ő pedig a globális felmelegedésről beszél

– mondta Trump a beszédben.

A továbbiakban azt mondta, hogy a tengerszint emelkedése azt eredményezné, hogy a városok „valamivel több tengerparti ingatlant kapnának”.

A Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal nemrégiben kiadott jelentése szerint a tengerszint csak az USA partjai mentén átlagosan 25-30 centiméterrel emelkedhet a következő 30 évben. Ez azt jelentheti, hogy az olyan part menti városokban, mint New York és Miami, még a viharmentes napokon is rendszeres áradások alakulhatnak ki.

Az ENSZ hétfőn egy olyan jelentést is közzétett, amely még borzalmasabb képet festett az éghajlati válságról, a vizsgálatuk alapján a visszafordíthatatlan jégolvadás a part menti területek széles körű elárasztását fogja eredményezni.

Donald Trump kapcsán érdemes megjegyezni, hogy eddig sem volt nagy rajongója a klímaváltozás elleni harcnak. Elnökként hivatalosan kivonta az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, emellett olaj- és gázipari vezetőket is kinevezett a legmagasabb szintű kabineti pozíciókba.

Forrás: Futurism

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás