Nem tudod megtartani ezt az egyensúly-pozíciót? Rossz vége is lehet

Nem tudod megtartani ezt az egyensúly-pozíciót? Rossz vége is lehet

Az életkor előrehaladtával az egyensúlyérzék az egyik első dolog, ami megromlik – mindez valamikor az ötvenes évek közepén kezdődik. Ez azért is fontos dolog, mert az esések világszerte a sérülésen alapuló halálesetek egyik fő oka, és a szakemberek szerint nagyobb hangsúlyt kéne fektetni az egyensúlyvesztés nyomon követésére.


A fő probléma viszont az, hogy a szakemberek nem tudják, hogy mit keressenek az egyensúly hanyatlásának korai jeleként

Éppen ezért egy nemzetközi sportorvosi kutatócsoport összegyűjtötte a különböző klinikai adatokat, amelyeket egy nagy, folyamatban lévő, a testmozgással kapcsolatos tanulmány részeként gyűjtöttek össze.

Az alanyok az 50 és 70 év között voltak, amikor az első egyensúly-értékelést végezték a kutatók. Az értékelés részeként 10 másodpercig kellett a bal vagy a jobb lábukra állniuk úgy, hogy a felemelt lábukat az álló lábuk mögé dugták, a karjukat pedig oldaluk mellett tartották.

A szakemberek szerint ezt az egylábú álláspróbát ugyan az elmúlt öt évtizedben használták az egyensúlyérzék felmérésére, de a középkorú és idősebb személyek klinikai vizsgálata során nem alkalmazzák rutinszerűen.

Ez egyébként egy viszonylag egyszerű feladat, egyértelmű eredménnyel. Az alanyok vagy eljutottak a számolás végéig legalább az egyik próbájukban – mert három lehetőségük volt – vagy elestek.

A 2009 és 2020 vége között részt vevő 1702 önkéntes közül közel 350 – azaz minden ötödik – nem tudta megtartani az egyensúlyát. Ráadásul az eredmény minden további 5 évvel kétszer valószínűbbé vált.

A résztvevők egészségi állapotát ezt követően évekig nyomon követték, részletezve a haláleseteket és azok valószínűsíthető okait.

És igen:

a vizsgálati időszak alatt több olyan résztvevő halt meg, aki nem tudta megtartani az egyensúlyát a kísérletben.

Azoknak, akik sikeresen tudtak egy lábon állni 10 másodpercig, csak 4,5 százaléka hunyt el, szemben azzal a 17 százalékkal, akik nem tudtak ezt megtenni.

A halálokok viszont az egyes csoportokban nem sokban különbözött, olyan betegségek, mint a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, sőt, még a koronavírus is előfordult.

Mindezek ellenére azok, akiknek nehéz volt megtartaniuk az egyensúlyukat, általában kevésbé voltak egészségesek, több esetben fordult elő koszorúér-betegség, magas vérnyomás és cukorbetegség, ami potenciálisan hozzájárult a gyengélkedő egészséghez és a csökkent felépülési képességhez.

Ennél is furcsább statisztika:

azok, akik nem tudtak támasz nélkül egy lábon megállni 84 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a következő 10 éven belül – életkortól kezdve a nemen át az alapbetegségekig mindent figyelembe véve.

Hogy pontosan miért, azt a kutatók sem tudják. Mivel csak egy megfigyelési tanulmányról van szó, a kutatók csak olyan tényezőket tudtak összehasonlítani, mint a halál és az egyensúly, illetve az esélyek összehasonlítását kiszámítani.

A ScienceAlert cikkéből kiderül, az esések világszerte az elhalálozás egyik fő oka, körülbelül 684 000 ember esik áldozatul súlyos esésből eredő sérüléseknek. A kutatók szerint valószínű, hogy ezek egy része – különösen az idősek körében – elkerülhető, vagy legalábbis mérsékelhető lett volna megfelelő egyensúlyérzékkel.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás