Az MIT kutatócsoportja egy olyan radikális ötletet vizsgál, amely a tervek szerint megfordíthatná globális felmelegedést is: „űrbuborékok” segítségével vernénk vissza a napfényt a bolygónkról.

Az ipari forradalom óta bőséges mennyiségű üvegházhatású gáz került a levegőbe, amik egyfajta takarót képeznek bolygónk körül. A jelenség a hőt a légkörben tartja, és a hőmérséklet egyre magasabbra kúszik, amit már a saját bőrünkön is kezdünk érezni.

A legtöbb tudós egyetért abban, hogy drasztikusan csökkentenünk kell kibocsátásainkat, hogy minimalizáljuk az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit, például a tengerszint emelkedését, a súlyos aszályokat és a szélsőséges időjárási eseményeket. Ezzel szemben a világ még úgy tűnik nem áll készen arra, hogy lemondjon a fosszilis tüzelőanyagokról, amiért egyes kutatók egy radikális B-tervet vizsgálnak a globális felmelegedés visszafordítására: a napenergia-geomérnökséget.

A geomérnökség egy tudományos fogalom, a bolygómérnökség földi alkalmazása, nagy léptékű, előre eltervezett hatásokat okozó beavatkozás a Föld, mint fizikai rendszer működésébe

A szoláris geomérnökség lényege, hogy a napsugárzás egy részének visszaverésével hűthetjük a Földet. Bár ennek többféle módja is létezik, a legszélesebb körben vizsgált technika a fényvisszaverő aeroszolrészecskéknek a felső légkörbe történő bejuttatását jelenti.

Ha azonban ezek az aeroszolok egyszer felszabadulnának, nem lenne egyszerű módunk arra, hogy visszaszerezzük őket, ha a terv nem működne – az is előfordulhat, hogy előre nem látható negatív következményekkel is járna.

A tudósok ismeretei a globális felmelegedéssel kapcsolatban még nem teljes, ezért nem feltétlenül tudnák, hogy mi történne, ha globális szinten szándékosan manipulálnák az éghajlatot.

Viszont ahelyett, hogy részecskéket juttatnának a Föld légkörébe a bolygó lehűtése érdekében, az MIT kutatói azt javasolják, hogy a napenergiával történő geomérnökséget az űrbe kellene vinni – számol be az elképzelésről a Big Think.

Konkrétan a csoport azt vizsgálja, mi történne, ha egy buborékokból álló pajzsot helyeznénk el a Lagrange-pont 1. pontján (L1) – ez az űr egy olyan pontja, ahol a Föld és a Nap gravitációs vonzása egyfajta egyensúlyt alkot, amely a pajzsot képes lenne a végtelenségig ott tartani.

Az indoklás szerint az űrben történő megoldások biztonságosabbak lehetnek a Földre nézve.

A javasolt pajzs körülbelül akkora lenne, mint egész Brazília, és a hozzá szükséges buborékokat az űrben is lehetne gyártani és telepíteni. Az űrbuborékokkal egyébként a kutatócsoport már kísérletezett laboratóriumi körülmények között, és a tervek szerint szilíciumból gyártanák a későbbiekben.

Mivel a buborékok nagyjából 1,5 millió kilométerre lennének a Földtől, az MIT csapata szerint a napelemes geomérnökségnek ez a megközelítése nem lenne olyan kockázatos, mint a Föld légkörét közvetlenül érintő módszerek.

Nem ez az első alkalom, hogy valaki napelempajzs elhelyezését javasolja az űrben, hogy lehűtse a bolygót, de ha az emberiség buborékokból hozná létre, akkor egyszerűbb lenne a küldetés megszakítása, ha rosszul sülne el valami: egyszerűen csak „le kell ereszteni őket”.

Fontos kiemelni, hogy az MIT-csoport radikális ötlete a szoláris geomérnökségre még mindig csak egy javaslat – további kutatásokra és kísérletekre van szükség annak meghatározásához, hogy pontosan hogyan lehet létrehozni, telepíteni és megsemmisíteni a tervezett „űrbuborékokat”.

A kutatók elképzeléseiről itt lehet bővebben olvasni.