Ez reményt adhat a jövőbeli transzplantációkhoz, amelyek segíthetnek a látás helyreállításában a szembetegségben szenvedőknél.
Annak érdekében, hogy jobban megértsék, hogyan pusztulnak el az idegsejtek az oxigénhiány miatt, amerikai kutatók egy csoportja mérte az egér és emberi retinasejtek aktivitását nem sokkal a haláluk után. Meglepő módon, a szövet környezetének néhány módosításával órákkal később képesek voltak feléleszteni a sejtek kommunikációs képességét. Fénnyel stimulálva a halál utáni retinákról kimutatták, hogy specifikus elektromos jeleket, úgynevezett b-hullámokat bocsátanak ki. Ezek a hullámok az élő retinában is megfigyelhetők, és a látást lehetővé tevő makulasejtek valamennyi rétege közötti kommunikációt jelzik.
Ez az első alkalom, hogy elhunyt emberi donor szemei ilyen módon reagáltak a fényre, és ez néhány szakértőt arra késztet, hogy megkérdőjelezze a központi idegrendszer halálának visszafordíthatatlan természetét. A szervdonor halála után akár öt órával nyert szemekben ezek a sejtek reagáltak az erős fényre, a színes fényekre és még a nagyon halvány fényvillanásokra is. A halál után az emberi testben lehetséges megmenteni néhány szervet transzplantáció céljából. De miután a keringés megszűnik, a központi idegrendszer egésze túl gyorsan megszűnik reagálni ahhoz, hogy hosszú távon bármilyen formában helyre lehessen állítani.
Mégsem minden neuron típus ugyanolyan ütemben megy tönkre. A különböző régiók és a különböző sejttípusok különböző túlélési mechanizmusokkal rendelkeznek, ami az egész agyhalál kérdést sokkal bonyolultabbá teszi.
Ha megtudjuk, hogy az idegrendszer egyes szövetei hogyan birkóznak meg az oxigénhiánnyal, akkor egy-két dolgot megtanulhatunk az elvesztett agyi funkciók helyreállításáról. A kutatóknak már volt némi szerencséjük. 2018-ban a Yale Egyetem tudósai címlapokra kerültek, amikor a halál után 36 órával is életben tartották a sertések agyát.
Négy órával a halál után még egy kis reakciót is képesek voltak feléleszteni, bár semmi olyant, amit elektroenkefalogrammal (EEG) mérni lehetett volna. A bravúrokat az emlős neuronok gyors lebomlásának megállításával érték el, mesterséges vér, fűtőberendezések és szivattyúk segítségével, hogy helyreállítsák az oxigén- és tápanyag-keringést. Hasonló technika most egerek és az emberi szem esetében is lehetségesnek tűnik, amely az idegrendszer egyetlen extrudáló része. A Utahi Egyetem és a Scripps Research kutatói a szervdonor szemek oxigénellátásának és bizonyos tápanyagoknak a helyreállításával képesek voltak a neuronok szinkrontevékenységét kiváltani a halál után.
A kísérletek kezdetben azt mutatták, hogy a retinasejtek a halál után akár öt órával is reagáltak a fényre. A sejtek közötti kulcsfontosságú b-hullám jelek azonban gyorsan leálltak, nyilvánvalóan az oxigénveszteség miatt. A kutatók még akkor sem tudták teljesen helyreállítani a robusztus b-hullámokat, amikor a retinaszövetet gondosan megvédték az oxigénhiánytól. Ráadásul a retinasejtek átmeneti újraélesztése természetesen nem jelenti azt, hogy a donor szemgolyók látni tudnának. A teljes vizuális érzékelés és észlelés felélesztéséhez az agy magasabb vizuális központjaira van szükség.
Mindazonáltal az agyhalál egyes definíciói megkövetelik a neuronok közötti szinkron aktivitás elvesztését. Ha ezt a definíciót elfogadjuk, akkor a jelenlegi vizsgálatban szereplő emberi retinák még nem voltak teljesen halottak. Ha a speciális neuronok, az úgynevezett fotoreceptorok bizonyos mértékig újraéleszthetők, akkor ez reményt ad a jövőbeli transzplantációkhoz, amelyek segíthetnek a látás helyreállításában a szembetegségben szenvedőknél. Ez a nap azonban még messze van. A transzplantált sejteket és a donor retina foltjait valahogyan zökkenőmentesen be kellene illeszteni a meglévő retinás áramkörökbe, amivel a tudósok már most is próbálkoznak. Addig is, a donorszemeknek és az állatmodelleknek meg kell felelniük, és a b-hullámok vizsgálata jó módszer lehet annak megállapítására, hogy a retinaátültetés életképes-e vagy sem.
(Forrás: ScienceAlert)