Még várni kell, hogy holdi salátát ehessük

Még várni kell, hogy holdi salátát ehessük

A jó hír viszont, hogy nem pusztultak el a holdi földben nevelt növények.


A Floridai Egyetem kertészmérnöke, Rob Ferl az Astronomy Magazine-nak adott egy interjút, ahol kiábrándított mindenkit, akik bíztak abban, hogy egy nap növényekkel borítjuk be a Holdat: a holdi talajban nevelt palánták nem arattak nagy sikert.

A kísérletet részletesen bemutató, nemrég megjelent Communications Biology tanulmány szerzője elmondta, hogy a holdi talajban nevelt növények kisebbek voltak, ráadásul lilás pigmenteket is tartalmaztak, amelyek stresszre utalnak.

Most komolyan, ezek a dolgok ízletesnek tűnnek? Most már nem vagyunk benne olyan biztosak.

A kertészmérnök szerint a kísérletben használt növények – az Európában és Ázsiában megtalálható virágzó lúdfő nevű gyomnövény ((Arabidopsis), amelyet a tudósok szívesen használnak, mert a teljes genomját feltérképezték –nem nagyon bírták a különbséget a Földön található tápanyagokban gazdag talaj és a Holdon található fémes föld között.

A Holdon uralkodó körülmények között nem lehet csak úgy magokat dobálni a felszínre, és azt kérni, hogy nőjenek

– mondta Ferl.

Azt viszont el kell ismerni, hogy hatalmas tudományos előrelépés, hogy a növények egyáltalán képesek voltak növekedni. Az eredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy még messze vagyunk attól, hogy egy holdi üvegházban élelmiszert termeszthessünk.

(Futurism)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás