Az USA történetének egyik legnagyobb vihara, az Ian hurrikán óriási pusztításokat okozott Floridában. A vihar északkeleti irányban haladt keresztül az amerikai államon, súlyos károkat okozva, majd trópusi viharrá szelídült. Jól példázza az Ian erejét, hogy még az űrből is ijesztően nagy.

Lee megye sheriffje csütörtök reggel úgy fogalmazott, hogy nem akar becslésekbe bocsátkozni, de akár százak is lehetnek a romok alatt. Joe Biden elnök súlyos katasztrófahelyzetnek nyilvánította a hurrikán pusztítását, ami megnyitja a szövetségi forrásokat a mentési és helyreállítási munkákra a leginkább érintett délnyugat-floridai megyék számára – számol be róla az MTI.
Két megyében gyakorlatilag megszűnt az áramszolgáltatás. Charlotte és Lee megyében teljesen újjá kell építeni az elektromos hálózatot.
A vihar nyomán több millió háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, csütörtök reggelre ugyanakkor mintegy félmillió otthonban újra volt elektromos áram. A helyi beszámolók szerint Fort Myers városában, ahol a vihar középpontja elérte a partvidéket, óránként 250 kilométeres széllökésekkel és 4 méter magasságú hullámokkal hajókat és motorcsónakokat dobált egymásra a tengerparton. A vihar nyomán egy híd részlegesen összeomlott, elvágva Sanibel és Captiva szigeteket a szárazföldtől.
Jól mutatja a NASA felvétele a Nemzetközi Űrállomásól, hogy mekkora viharról volt szó: a fedélzeten készült felvételen a NASA közvetítése 15 perces bepillantást engedett az Ian hurrikánba, és még az űrből is óriásinak tűnik, el lehet képzelni, hogy a földön mekkora pusztítást végez.
u201cLive now on @NASA TV, the space station flies over #HurricaneIan providing live views of the storm as it makes landfall near Fort Myers, Florida. https://t.co/fnW0iJxV9Ou201d— International Space Station (@International Space Station)
1664391602
Jelenleg az amerikai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a vihar életveszélyes partvidéki áradásokkal éri majd el a szárazföldet Dél-Karolina északkeleti részén. Az állam délkeleti partvidékét akár hurrikánerejű széllökések is érinthetik. A vihar miatt emellett tengeri árhullám érheti el szinte a teljes partvidéket Florida északi területeitől Georgia államon keresztül Dél- és Észak-Karolináig.
Az Ian az év első súlyos, szárazföldet is elért trópusi vihara az Egyesült Államokban, és az eddigi értékelések szerint minden idők egyik legsúlyosabb hurrikánja Floridában.