A két lábon járás az ember egyik meghatározó jellemzője, amely feltehetően ősi rokonainknál alakult ki, amikor az erdőkből kijöttek, hogy használják a nyílt tereket is.

Azonban egy új tanulmány, amely a vadon élő csimpánzok viselkedését vizsgálja, azt sugallja, hogy a kétlábúság evolúciója valójában olyan stratégia lehetett, amely először a fák ágain való mozgás közben alakult ki.

A kutatók már régóta töprengtek azon, hogy az élőhely megváltozása vezette-e őseinket a kétlábúság felé, vagy pedig a két lábon járás képességét azért fejlesztették ki, hogy az erdőkben táplálékot tudjanak gyűjteni, és ez a képesség később jól jött a nyílt füves pusztákon való átkelés során.

Ha tovább olvasnál: Az ember őse 7 millió évvel ezelőtt már két lábon járt

A kétlábúság evolúciójának számos hipotézise osztja azt az elképzelést, hogy a az ember ősei a fákról lejöttek és felegyenesedve a földön jártak, különösen a szárazabb, nyílt, fákkal nem borított élőhelyeken. A mi adataink ezt egyáltalán nem támasztják alá

− mondja Fiona Stewart, a University College London (UCL) biológiai antropológusa, a tanulmány társszerzője.

A csontszerkezetekben megőrződött bizonyítékok alapján a kutatók következtetni tudnak arra, hogy a korai homininok (az ember ősei) hogyan mozogtak az egyes környezetekben. Amit a csontok nem tudnak megmondani, az az, hogy a környezet hogyan befolyásolhatta közvetlenül a mozgást, vagy hogy a helyváltoztatás eszköze hogyan vezethetett a helyszínváltoztatáshoz.

Ez is érdekelhet: Az ősemberek sokkal hamarabb kezdhettek el főzni, mint azt eddig gondoltuk

A bonobókkal (Pan pan paniscus) együtt a csimpánzok a legközelebbi élő rokonaink. Annak megértése, hogy viselkedésük hogyan változik az élőhely függvényében, izgalmas új betekintést nyújt a kétlábúság ökológiai mozgatórugóiba, amelyekre egyébként csak a fosszilis feljegyzésekből lehet következtetni.

A tanulmányban vadon élő csimpánzok (Pan troglodytes schweinfurthii) viselkedését dokumentálták a nyugat-tanzániai Issa-völgyben, mely hasonló ahhoz az élőhelyhez, ahol egykor a korai homininok barangoltak. A csimpánzok lehetőséget adnak a tudósoknak a kétlábúság ökológiai mozgatórugóinak vizsgálatára.

Fotó: Shutterstock

Mozgásukat és testtartásukat összehasonlították az Afrika sűrű erdős területein élő csimpánzok korábbi vizsgálati adataival. Azt találták, hogy a szavanna-mozaikos élőhelyük ellenére az Issa-völgyi csimpánzok nem voltak terepjáróbbak. Ugyanannyi időt töltöttek a fákon, mint a sűrű erdőkben élő rokonaik.

Az Issa-völgyi csimpánzok megfigyelt kétlábúságának több mint 85 százaléka a fákon történt, többnyire akkor, amikor a csimpánzok táplálékot kerestek. Ez meglepő eredmény, mivel a kétlábúságra gyakorolt evolúciós nyomás nagy részét a földön végzett tevékenységekhez, például tárgyak cipeléséhez vagy a magas fűben való kereséshez szokták kötni.

Tanulmányunk arra utal, hogy a nyitottabb szavannás élőhelyek valójában nem voltak katalizátorai a kétlábúság evolúciójának. Sőt, az erdők továbbra is alapvető fontosságúak maradtak − a tápláléktermelő fák keresése valószínűleg e tulajdonság kialakulásának egyik fő mozgatórugója volt

− mondja Alex Piel társszerző, a UCL biológiai antropológusa.

Forrás: Science Alert