Mindennek ellenálló barlangokba építené fel holdbázisait Kína

Mindennek ellenálló barlangokba építené fel holdbázisait Kína

Évezredeken át szolgáltak őseink menedékéül a barlangok, melyek képesek voltak védelmet nyújtani akármilyen veszély ellen. Ha nem is ennyi időre, de a Holdon felfedezett barlangok ugyanezt a célt szolgálhatják majd a közeljövőben az űrhajósok számára, legalábbis ha Kínán múlik.


A Hold sokféle veszélyforrást tartogat az odalátogató asztronauták számára: meg kell küzdeniük a kozmikus és a napsugárzással, a meteoritokkal és a szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokkal is. A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszonda azonban megoldást találhat ezekre a problémákra, az eszköz ugyanis több száz Hold-nyílást talált. Ezek tulajdonképpen olyan barlangok, ahol a lávacsövek mennyezete beomlott, és természetes felszín alatti lyukakat nyitott meg. Ezeket a jelenségeket lávakőnek is nevezi a tudomány.

Ezt is olvasd el! Ezért nem tudunk űrállomást építeni a Holdra

Akkor keletkeztek, amikor a Hold felszínén áramló láva hűlni kezdett. Az áramló forró folyadék teteje megkeményedett, kérget képezett. Az olvadt láva azonban továbbfolyt alatta, és végül lecsapódott, üres csövet hagyva maga után. A Földön is találunk ilyen természeti képződményeket.

A Kínai Nemzeti Űrügynökség ezekben a barlangokban építene bázist, ahol az űrhajósok további védelmet kapnak a fölöttük lévő, vastag sziklafaltól.

Kína már fontolgatja a kivitelezések lehetőségeit, ahogyan más űrnagyhatalmak, például a NASA is Artemis-programjával.

Hogy
is védenek meg mindentől ezek a lyukak?

A Holdon az űrhajósoknak le kell győzniük a szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokat: míg a napos oldalán 127 Celsius-fokot is mérhetünk, addig sötétségbe borult oldalán viszont akár -173 °C-ra is lesüllyed a hőmérők higanyszála. A nemrégiben felfedezett barlangok olyan természetes, állandó hőmérsékletű környezetet biztosítanak azonban, amely védelmet nyújthat az ilyen nagyarányú hőmérséklet-ingadozások közben.

Ez is érdekelhet: Tudósok szerint a Holdnak saját időzónára lenne szüksége

A felszíni sugárzás is fokozottan veszélyes, mivel az akár 150-szer erősebb is lehet, mint a Földön. Ez halálos, de a holdi barlangokban az űrhajósokat több méter magas szikla védi. Ez elég vastag ahhoz, hogy hatékony védelmet nyújtson. A becsapódások és a oda landoló törmelékek kockázata sokkal kisebb, de ezzel is számolni kell. A lávacsövek viszont ezekkel szemben is megvédi majd az űrhajósokat.

NASA/UnsplashA Hold felszu00edne.

Kína
álláspontja

Az kínai űrkutatás ennek kapcsán fejleszti is már különböző berendezéseit, robotjait, holdjáróit. Zhang Chongfeng, a Sanghaji Űrhajózási Technológiai Akadémia munkatársa bemutatott egy tanulmányt a lávacsövek földalatti világáról. A kínai kutatók terepmunkát végeztek az ottani lávacsövekben, hogy megértsék, hogyan is lehetne azokat a Holdon használni. Zhang szerint a holdi és a földi példányok között elegendő hasonlóság van ahhoz, hogy az itteni a fenti modellje lehessen.

Kína jövőbeli terve a sikeres felderítés után egy legénységgel ellátott bázis létrehozása, erre pedig ezek a barlangszerű menedékek lehetnek az egyedüli megoldások a tudomány mostani álláspontja szerint.

Ez a cikk eredetileg az Universe Today című lapban jelent meg.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás