​Valóban létezik szerelem első látásra?

​Valóban létezik szerelem első látásra?

Egy új románc eufórikus ködében könnyű elhinni, hogy két idegen ember már az első találkozáskor egymásba szerethet. De vajon a szerelem első látásra valóban létezik?


Mi is a szerelem?

Egy tanulmány szerint a vonzalom, a vágy és a kötődés összefüggnek és erősítik egymást. Ezek azonban különálló folyamatok az agyban, mindegyiket saját neurotranszmitterek és áramkörök közvetítik. Míg a vágyért a tesztoszteron és az ösztrogén hormonok felelősek, amelyeket az amygdala − az érzelmeket szabályozó agyterület − irányít, addig a vonzalomért a stressz- és jutalomközpontok a felelősek.

A dopamin, a noradrenalin és a kortizol neurotranszmitterek mind működésbe lépnek, amikor vonzódunk valakihez, ám amikor kötődésről van szó, az oxitocin és a vazopresszin dominánsabbak.

Ez is érdekelhet: Ezt a 4 dolgot kell betartanunk az igazi megtalálásához

Tehát a kezdeti vonzalom valaki iránt valószínűleg nem szerelem. A pszichológusok is vitatják, hogy lehetséges az igazi szerelem megtapasztalása, amikor először pillantunk meg egy másik embert. A szerelem ugyanis idővel fejlődik, ahogy elkezdjük megszeretni a másik ember gondolkodását, értékeit és képességeit. Az igazi szerelem nem csak a szexuális vonzalomról és szenvedélyről szól

− mondta Dr. Deborah Lee, a reproduktív egészség specialistája és az angliai Dr. Fox Online Gyógyszertár orvosi szakírója.

Amikor szerelemről van szó első látásra, az érzés inkább a vágyról szól, és az nem tart örökké, mondja Eric Ryden, a klinikai pszichológia doktora és az angliai Couples Therapy klinika párterapeutája, majd így folytatja:

Ha valaki hosszú távú partnert keres, nem valószínű, hogy első látásra megtalálja az igazit. Amit az emberek szerelemként érzékelnek, valójában hormonok koktélje, amelyek azért szabadulnak fel, hogy az idegrendszerüknek öröm- és biztonságérzetet adjanak.

Ha tovább olvasnál: A szeretethormon képes meggyógyítani a sérült szívet

A szerelem drámai módon hat az elmére és a testre egyaránt. Az eufóriával és a megszállott gondolatokkal párhuzamosan megnövekszik a boldogsághormonok, főként a dopamin − amely a jutalmazással és az élvezetekkel függ össze − és az oxitocin − amelyet szerelemhormonnak is neveznek, mert a melegség, a szeretet és a bizalom érzéséhez kapcsolódik − kiválasztása.

Ezek a hormonok általában a kötődési fázisban magasabbak, nem pedig a kezdeti vágy vagy vonzalom során.

Fotó: Shutterstock

egy pu00e1r nevet egy telefonon mutatott ku00e9pen

​Szerelem vagy függőség?

Lee szerint a szerelem kezdeti szakasza hasonlíthat a függőséghez: egy új románc elején és a kokainfüggőség során is hasonló agyi területek aktiválódnak.

Amikor a szerelmes kezdetben csak a partnerére összpontosít, eufórikus rohamokkal tűzdelt hangulatváltozásokat tapasztal, szinte megszállottan és/vagy kényszeresen viselkedik, és gyakran függővé válik a másiktól. Ezek az érzések azonban enyhülnek a kapcsolat előrehaladtával

− mondta Lee.

​Eltorzult emlékek

A Journal of Neuroscience című folyóirat 2012-es cikke szerint az emlékek visszaidézésekor gyakran befolyásol az az érzelmi állapot, amelyben vagyunk, amikor emlékezünk. Így a partnerünkről alkotott elképzelésekeinket is megváltoztathatják az aktuális érzéseink: azt gondolhatjuk, hogy ez szerelem volt első látásra, de nem biztos, hogy így is volt.

A torz visszaemlékezés mellett az ember általában pozitív fényben vagy elfogultan érzékeli a partnerét, az úgynevezett „pozitív illúzió” jelenség miatt. A Frontiers in Human Neuroscience című folyóiratban 2018-ban megjelent tanulmány szerint azok a párok, akik „rózsaszínű szemüvegen” keresztül látják egymást, kevesebb konfliktust és kétséget tapasztalnak, és nagyobb a kapcsolati elégedettségük. A pozitív illúzió azt is elhitetheti velünk, hogy az első naptól kezdve szerelmesek voltunk, holott valójában kicsit hosszabb időbe telt, mire eljutottunk odáig.

Forrás: Live Science

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás