Még mindig a dinoszauruszokra hasonlítanak a madarak, amíg tojásban vannak

Még mindig a dinoszauruszokra hasonlítanak a madarak, amíg tojásban vannak

Hosszú utat tettek meg a madarak, amíg különváltak a dinoszauruszoktól, mégis: a korai fejlődésükben még mindig látni a dinoszauruszokra jellemző tulajdonságokat.


Eltűnt a fogazatuk, helyette a jól ismert csőr jelent meg. Csontvázuk és mellső végtagjaik a repüléshez alkalmazkodtak, a medencéjük pedig olyan formára csavarodott, amelyet őseik aligha ismertek volna fel.

A változások azonban nem spontán fejlemények: valójában a fejlődésük korai szakaszában egy rövid ideig a madarak minden fajtája olyan medencét növeszt, amely egy megkövesedett dinoszaurusz csontvázától nem tér el sokban.

Egy folyamatban lévő vizsgálat azt kutatja, hogy a hüllők, madarak és dinoszauruszok közös ősei hogyan alakították ki jellegzetes vonásaikat az évezredek során.

Ezért az Egyesült Államok kutatói feltérképezték a krokodilok és madarak csontvázainak magzati fejlődését, mutatta be az eredményeket a ScienceAlert.

A kutatók megállapították, hogy a medence az úgynevezett terminális kiegészítés példája – ez egy olyan jellegzetesség, amely kezdetben figyelemre méltóan konzervált, az ősökhöz kapcsolódó szerkezetre hasonlít, majd az egyedfejlődés későbbi szakaszában egy újszerűbb formává alakul át.

Lényegében a madarak fejlődésének a kezdeti szakaszai nagyban hasonlítanak egy korai dinoszaurusz csípőjére.

Mindössze két nap alatt a fejlődő embrió olyan módon változik, amely tükrözi, hogyan változtak az evolúció során, és a korai dinoszauruszoktól a modern madarakhoz hasonló kinézetűvé válnak

– mondta Christopher Griffin, a Yale Egyetem evolúcióbiológusa

Ráadásul a hüllők, madarak és dinoszauruszok medencéje nem az első dolog, amely alapvetően különbözik három ág között.

A madarak combcsontjai például vízszintesebbek, mint bármelyik dinoszauruszé, lehetővé téve, hogy alsó lábszáraikkal mozogjanak.

Shutterstock

A mozgásstílusuk változásaihoz igazodva a csípőcsontjuk jobban a mellkasuk és a fenekük felé nyúlik, és a testük tömegét hordozza; szeméremcsontjuk pedig inkább hátrafelé dől. A változásokhoz a szalagoknak, izmoknak és inaknak is jelentős átalakításokon kellett átesniük anélkül, hogy az állat mozgását veszélyeztetnék.

A kutatók szerint, ha megfigyeljük, hogyan építi fel egy növekvő szervezet a testét a semmiből, betekintést nyerhetünk abba, hogy az evolúció miként változtathatta meg az őseik felépítését az újítások érdekében.

A kutatók CT-vizsgálatok segítségével 3D-s modelleket készítettek a növekvő csontokról, izmokról, idegekről és kötőszövetekről, és feltérképezték a morfológiai változásokat a fejlődés korai szakaszától egészen a kikelésig.

Sikerült megállapítaniuk, hogy a medencecsontváz és az izomrendszer madárszerű alkalmazkodása a vártnál jóval később jelent meg a fejlődés során, és olyan tulajdonságokból bontakozott ki, amelyek inkább egy dinoszaurusz testében tűntek otthonosnak.

A vizsgálat szerint minden egyes madár rendelkezik ezzel a dinoszauruszos formával a korai fejlődésében, majd az utolsó pillanatban mintha eszébe jutna a madaraknak, hogy szükségük van egy madármedencére is.

A vizsgálat azért is nagy eredmény, mert először fedeztek fel egy egész élőlényosztályra jellemző „véglénykiegészítést”, amely korábban még csak elméleti szinten működött.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás