A jelnyelvet tanuló majmok nem értették, hogy mit csinálnak. Csupán utánozták gondozóikat.
Úgy tűnik, hogy az emberszabású majmoknál nincs meg a gége fizikai fejlettsége, illetve az idegrendszeri képesség az emberi beszéd elsajátításához. A jól fejlett artikuláló kezekkel és karokkal rendelkező gorillák, csimpánzok, orángutánok és bonobók azonban képesek elsajátítani az összetett gesztusokat. A kutatók ezt a képességet arra használták fel, hogy megtanítsák nekik a jelbeszéd különböző formáit.
Alkalmanként a kommunikáció nem jeles formáit, például a piktogramokra való mutogatást is alkalmazták. A majmok jelnyelvéről szóló történetek megdöbbentően emberinek tűnhetnek. E kísérletek közül kiemelkedik Nim csimpánz története. Nimet emberbébiként nevelték egy manhattani lakásban. Nevelőanyja tanította meg ASL-re. A Nim-projekt eredményei az 1970-es években kezdetben tudományos sztárságig vezettek, de aztán nagy bukás lett a vége. A kutatók úgy ösztönözték a majmokat, hogy angol nyelvtani sorrendben jeleket mutattak nekik, mielőtt rögzítették volna ugyanazokat a jeleket, amelyeket a majom visszaismételt.
Az állat lényegében az ember viselkedését utánozta. A területen végzett tanulmányok általában arra összpontosítottak, hogy szokatlan eseteket ragadjanak ki több ezer órányi felvételből, ahelyett, hogy szisztematikusan tanulmányozták volna, hogy a majmok értelmes gondolatokat fejeznek-e ki. A felvételek nagy része azt mutatta, hogy a majmok olyan szósalátákat produkáltak, amelyek az általuk kívánt táplálékra vagy szeretetre utaló jeleket tartalmaztak. Általában ezek a mondatok nagyon rövidek voltak, és semmilyen értelemben nem voltak nyelvtaniak.
Nim majdnem minden mondata két-három szóból állt, hosszabb mondatok nagyon ritkán fordultak elő. Az általános minta a következő volt: Nim vagy én, majd az evés, játék, csiklandozás, banán, szőlő vagy hasonló. Az emberi gyerekek rövid mondatokkal kezdenek. De gyorsan kifejlődik bennük a képesség, hogy hosszabb mondatokat alkossanak, értelmes gondolatokat közvetítsenek, kérdéseket tegyenek fel, és új ötleteket fejezzenek ki.
Nim soha nem csinált semmi ilyesmit. Nim egyszer alkotott egy tizenhat szavas mondatot: adj narancsot adj narancsot adj narancsot adj narancsot adj narancsot adj narancsot adj nekem adj nekem. Ha ez neked inkább egy papagáj értelmetlen fecsegésére hasonlít, vagy arra, amit a kutyád mondana neked, ha látná, hogy van nálad egy narancs, és sokkal kevésbé egy gyerek gondolataira, akkor láthatod a problémát. De egy másik híres példával, Kokóval, a gorillával folytatott szöveges üzenetváltás átirata is jól szemlélteti ezt a problémát.
Önmagában olvasva Koko szavainak nincs sok értelme. A tolmácsa azonban magyarázatokkal áll elő rájuk. Amikor megkérdezték tőle, hogy szeret-e beszélgetni emberekkel, Koko azt felelte, hogy szép mellbimbó például, a tolmácsa pedig ebbe magyarázott általában túl sok jelentést. Az egész átirat tele van látszólag értelmezhetetlen válaszokkal. A majmok jelnyelvének tanulmányozása tökéletes példája az érzelmeinkre, képzeletünkre és hiedelmeinkre apelláló tanulmányok művészetének és csábító természetének. A gondolat, hogy az intelligens állatok olyanok, mint az emberek, hogy képesek velünk társalogni, ha megtanítjuk őket a nyelvre, magával ragadó. Ki ne szeretné, ha ez igaz lenne?
(Forrás: BigThink)