A majomhimlő nem egy új betegség. Az első megerősített emberi esetet 1970-ben regisztrálták, amikor a vírust egy himlőgyanús gyermekből izolálták a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK).
Nem valószínű, hogy a majomhimlő újabb világjárványt okozna, de mivel a COVID-19 még mindig jelen van, érthető a félelem egy újabb nagyobb járvány kitörésétől. Bár ritka és általában enyhe lefolyású, a majomhimlő mégis súlyos betegséget okozhat. Az egészségügyi tisztviselők attól tartanak, hogy a megnövekedett utazások miatt több megbetegedés fordulhat elő.
A majomhimlőt a majomhimlővírus okozza, amely a Poxviridae víruscsalád egy Orthopoxvirus nevű alcsoportjába tartozik. Ebbe az alcsoportba tartoznak a himlő-, a vakcinia- és a tehénhimlővírusok. Bár a majomhimlővírus állati rezervoárja nem ismert, feltételezhető, hogy az afrikai rágcsálók szerepet játszanak az átvitelben.
A „majomhimlő” elnevezés az első dokumentált fertőzésre utal, amely 1958-ban fordult elő, amikor két járvány tört ki kutatási céllal tartott majmok között. A vírus azonban nem ugrott át a majmokról az emberre, és a majmok nem is a betegség fő hordozói.
Az első bejelentett emberi eset óta a majomhimlő számos más közép- és nyugat-afrikai országban is előfordult, a legtöbb fertőzést a Kongói Demokratikus Köztársaságban észlelték. Az Afrikán kívüli esetek nemzetközi utazásokhoz vagy importált állatokhoz kapcsolódtak.
Mivel a majomhimlő közeli rokonságban áll a himlővel, a himlő elleni vakcina mindkét vírus fertőzése ellen védelmet nyújthat. Mivel azonban a himlőt hivatalosan felszámolták, 1972-ben leállították az USA lakosságának rutinszerű himlőoltását. Emiatt a majomhimlő egyre gyakrabban jelenik meg oltatlan embereknél.
A vírus fertőzött emberrel vagy állattal, illetve fertőzött felületekkel való érintkezés útján terjedhet. A vírus jellemzően a felsértett bőrön, belégzéssel vagy a szem, az orr vagy a száj nyálkahártyáján keresztül jut a szervezetbe.
A kutatók úgy vélik, hogy az emberről emberre történő átvitel leginkább a nagyméretű légzőszervi cseppek belégzésével történik, nem pedig a testnedvekkel való közvetlen érintkezés vagy a ruházaton keresztül történő közvetett érintkezés útján. A majomhimlő emberről emberre történő átvitelének aránya korlátozott.
Az egészségügyi tisztviselők aggódnak amiatt, hogy a vírus jelenleg észrevétlenül terjedhet közösségi átvitel útján, esetleg egy új mechanizmus vagy útvonal révén. Még vizsgálják, hogy hol és hogyan történnek a fertőzések.
Miután a vírus bejut a szervezetbe, elkezd szaporodni a véráram útján. A tünetek általában csak egy-két héttel a fertőzés után jelentkeznek.
A majomhimlő a himlőhöz hasonló bőrelváltozásokat okoz, de a tünetek általában enyhébbek, mint a himlőnél. Kezdetben gyakoriak az influenzaszerű tünetek, amelyek a láztól és fejfájástól a légszomjig terjednek.
Egy-tíz nappal később kiütések jelenhetnek meg a végtagokon, a fejen vagy a törzsön, amelyek végül gennyel teli hólyagokká alakulnak. A tünetek általában két-négy hétig tartanak, míg a bőrelváltozások általában 14-21 nap alatt hegesednek el.
Bár a majomhimlő ritka és általában nem halálos kimenetelű, a betegség egyik változata a fertőzöttek mintegy 10 százalékát megöli. A vírus jelenleg keringő formája a feltételezések szerint enyhébb, és a halálozási aránya kevesebb mint 1 százalék.
A majomhimlő kezelése elsősorban a tünetek enyhítésére összpontosít. A CDC szerint a majomhimlő-fertőzés gyógyítására jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen kezelés.
Bizonyítékok arra utalnak, hogy a himlő elleni vakcina segíthet a majomhimlő-fertőzés megelőzésében és a tünetek súlyosságának csökkentésében. Az Imvamune vagy Imvanex néven ismert egyik vakcina az Egyesült Államokban engedélyezett a majomhimlő és a himlő megelőzésére.
A vírusnak való kitettséget követő oltás szintén segíthet csökkenteni a súlyos megbetegedés esélyét. A CDC jelenleg csak azoknak ajánlja a himlő elleni védőoltást, akik már voltak vagy valószínűleg ki vannak téve a majomhimlőnek.
Forrás: Science Alert