A NASA csodaszép fotót készített a Mars horizontjáról

A NASA csodaszép fotót készített a Mars horizontjáról

Az Amerikai Űrügynökség űrszondája lenyűgöző panorámaképet készített a Földhöz legközelebb eső bolygó horizontjáról. Ezt a látványt remélhetőleg pár évtizeden belül egy Mars-expedícióban résztvevő űrhajósok saját szemeikkel is megcsodálhatják majd.


A NASA Odyssey űrszondája a vörös bolygó körüli útja során, mintegy 400 kilométeres magasságból készített fotókat. Ez a távolság nagyjából megfelel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és a Föld közötti távolságságnak.

Ez is érdekelhet: Így még sosem láttuk: lenyűgöző videót tettek közzé a Mars óriási völgyéről

A kép elkészítésének folyamata a ScienceAlert cikke szerint hónapokig tartott. A tudósok szerint maga a fotó lehetővé teszi majd, hogy az ISS-ről készített hasonló felvételek alapján összehasonlítsák a Marsot a Földdel.

Ha űrhajósok lennének a Mars feletti pályán, ez az a perspektíva, ahogy eléjük tárulna fentről a vörös bolygó. Egyetlen marsi űreszköznek sem volt még ilyen rálátása a felszínre

– meséli Jonathon Hill, az Arizonai Egyetem csillagásza.

Ahhoz, hogy a marsi horizontot láthassa az űrszondára rögzített THEMIS nevű képalkotó rendszer, a tudósoknak a Földről kellett parancsokat küldeniük a tudósoknak. A megoldást az jelentette, hogy egyrészt megdöntötték az egész űrszondát 90 fokkal, illetve a felvételt készítő eszközt a horizont peremének irányába igazították.

Az is kihívást jelentett, hogy az Odysseyt végig egyenletes pályán kellett tartaniuk, hogy a THEMIS-nek legyen ideje elkészíteni a 10 képből álló sorozatot, amelyből végül összeállt a panorámakép.

Az eredmény viszont mindenképp megérte az időt és az erőfeszítést. A kép előterében a Mars száraz, kráterekkel tarkított felszíne látszódik, míg felette a bolygó vékony, felhőfoszlányokkal és porfelhőkkel tarkított légköre lebeg.

Tudományos szempontból ez a felvétel sokat segíthet a felhők tanulmányozásában. A marsi légkörben a Földéhez hasonlóan víz- és jégfelhők találhatóak, de emellett vannak szén-dioxid-tartalmúak is. Mivel a THEMIS egy hőkamera, adataiból sok részlet kiderülhet ezeknek az objektumoknak a hőmérsékletével kapcsolatban.

Ezt is nézd meg! Ezért kék a naplemente a Marson

x.com

Miközben az űrszonda a horizont felé haladt, a Mars krumpli alakú holdját is megörökítette. A Phobos 7,65 órás pályán kering bolygója körül, de a tudósok máig nem tudják, honnan származhat: vajon egykor a bolygó egy darabja volt, vagy egy olyan elhaladó aszteroida, amelyet a Mars a gravitációs mezejébe szippantott?

Most, hogy az Odyssey megmutatta, hogy képes a Mars közelében felvételeket készíteni, a kutatók remélik, hogy a közeljövőben fotók sokaságát elemezhetik majd. A légkör és az évszakok vizsgálatán túl talán még a bolygó zöld színben pompázó éjszakai ragyogását is megpillanthatják majd közelebbről az űrszonda segítségével.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás