Minden nap fogyasztjuk, mégis komoly migrént okozhat. Mi az?

Minden nap fogyasztjuk, mégis komoly migrént okozhat. Mi az?

Legtöbb esetben a kávé.


Egy 2019-es tanulmány szerint napi három vagy több koffeintartalmú ital fogyasztása komoly migrént okozhat, olvasható a különböző tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog oldalán.

A kutatók megállapították, hogy egy vagy két csésze kávé – vagy más koffeintartalmú ital – fogyasztása nem állt összefüggésben az aznapi migrénnel a rendszeres koffeinivók esetében – viszont három vagy több már jócskán megnöveli a migrén kockázatát.

Érdekesség, hogy azoknál, akik nem fogyasztanak rendszeresen koffeint, már egy vagy két adag koffeintartalmú ital elfogyasztása is növeli a migrén kockázatát egy nap alatt.

A kutatók emlékeztetnek: a migrén a harmadik leggyakoribb betegség a világon. Ezt csak a tenziós fejfájás és a fogszuvasodás előzi meg. Tünetei a súlyos fejfájás mellett a hallucináció, hányinger, extra fény- és hangérzékenység, valamint émelygés is lehet.

Az emberek a migrén mindenféle kiváltó okáról beszámolnak, beleértve az időjárást, a stresszt, a gyógyszereket, bizonyos ételeket és italokat, valamint az alvászavarokat – a koffein azonban csak ritkán kerül elő.

Dr. Elizabeth Mostofsky, a tanulmány vezető szerzője azt is elmondta, hogy a koffein akár jótékonyan is hathat a migrénes tünetekre:

Míg néhány lehetséges kiváltó ok – például az alváshiány – csak növeli a migrén kockázatát, a koffein szerepe különösen összetett, mivel kiválthatja a rohamot, de segíthet a tünetek szabályozásában is.

A koffein hatása a dózistól és a gyakoriságtól is függ, de mivel kevés előre tekintő tanulmány készült a koffeintartalmú italok fogyasztását követő közvetlen migrénes fejfájás kockázatáról, kevés bizonyíték áll rendelkezésre a migrénben szenvedők számára táplálkozási ajánlások megfogalmazásához

– tette hozzá.

A vizsgálathoz 98, gyakori migrénben szenvedő ember vezetett naplót hat héten keresztül.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok körében, akik ritkán fogyasztottak koffeintartalmú italokat, már egy-két csésze is növelte az aznapi migrén kockázatát.

Ahogy fentebb írtuk: azok körében azonban, akik rendszeresen fogyasztottak koffeintartalmú italokat, egy vagy két csésze nem volt összefüggésben a migrén magasabb kockázatával, de három vagy több csésze kávé már növelte náluk is a kockázatot.

Három vagy több csésze azonban növelte a kockázatot a rendszeres koffeinfogyasztók esetében.

Azt azonban a tanulmány nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi a pontos érték: az adagok 25-150 milligramm koffeint tartalmaznak, így nem tudták számszerűsíteni, hogy a koffein mekkora mennyiségben jár együtt a migrén fokozott kockázatával.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás