Mindannyian ismerjük, mégsem tudjuk, hogy jót tesz a vérnyomásunknak ez az ital

Mindannyian ismerjük, mégsem tudjuk, hogy jót tesz a vérnyomásunknak ez az ital

Tanulmányok szerint napi egy pohár narancslé segíthet a vérnyomás csökkentésében.


A narancslé káliumban gazdag, ami erőteljes vérnyomáscsökkentő hatással bír. A banán, a zöld leveles zöldségek, az avokádó és a bab szintén magas káliumtartalmúak.

A tipikus nyugati étrend alacsony káliumtartalmú és magas sótartalmú, ami rossz hatással van a vérnyomásra.

A vizsgálatban 300 ápolónő vett részt, akiket öt csoportra osztottak, és különböző étrend-kiegészítő kombinációkat kaptak, hogy teszteljék a hatásukat.

A kutatók a kálium mellett a magnézium és a kalcium hatását is vizsgálták, a vérnyomásmérést pedig 24 órán keresztül végezték. Az eredmények azt mutatták, hogy a káliumnak volt a legnagyobb hatása a vérnyomás csökkentésére.

Frank M. Sacks professzor, a tanulmány első szerzője elmondta:

Meglepő módon, amikor a hármat együtt vettük figyelembe, a hatás nem volt nagyobb, mint a káliumé önmagában. Valójában egy kicsit alacsonyabb volt.

Az eredmények azt mutatták, hogy 1600 milligramm kálium elegendő volt ahhoz, hogy szerény mértékben ugyan, de csökkentse a vérnyomást. A vizsgálatban részt vevőknek azonban nem volt magas a vérnyomásuk.

Sacks professzor szerint a magas vérnyomású emberek esetében a pozitív hatás jelentősebb lenne:

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a kálium a magas vérnyomásban szenvedő embereknél nagyobb mértékben, 4-5 mm Hg-rel csökkenti a vérnyomást. Ha már magas a vérnyomása, akkor káliumban gazdag étrendet kell fogyasztania, vagy étrend-kiegészítőket kell szednie.

Forrás: PsyBlog

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás