Több ezer éves rejtélyes rajzokra bukkant rá a mesterséges intelligencia

Több ezer éves rejtélyes rajzokra bukkant rá a mesterséges intelligencia

Ismét bebizonyosodott, hogy a mesterséges intelligencia nem ér véget a Chat GPT-nél, ugyanis a kutatók egy MI segítségével négy új „Nazca-vonalnak” hívott rejtélyes geoglifára lettek figyelmesek.


A szóban forgó Nazca-vonalakra a dél-perui sivatagban lettek figyelmesek, és a már említett MI segítségével sikerült is azonosítani őket. A misztikus faragványok többek között egy 78 méteres lábpárt, egy 19 méteres halat és egy 17 méteres madarat ábrázolnak.

A kutatásban az IBM Japan és a Yamagata Egyetem vett részt, akik mélytanulási algoritmusokat fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a magasból átfésülhessék a Nazca-sivatagot.

Ez is érdekelhet: 6 munkakör, amitől megfoszthatja az emberiséget a ChatGPT

A szakemberek kifejtették, hogy az MI segítségével 21-szer gyorsabban azonosították be a rajzokat, mint korábban. Ez nem meglepő, mivel az algoritmus óriási vizuális adathalmazokat képes gyorsan elemezni, sőt meg is jegyzi a különböző szimbólumokat.

Az elemzés és a módszertan után érdemes pár szót ejteni a rajzok eredetéről is: a Nazca-vonalak a Nazca-sivatagban található geoglifák egy csoportja, amelyeket minden bizonnyal i. e. 500 és i. sz. 500 között alkottak meg. Ezek a faragványok évezredeken át rejtve voltak a világ szeme elől, azonban a 20. században több száz ilyen műalkotást fedeztek fel.

Ezek a vonalak nagyrészt élőlényeket ábrázolnak, illetve különböző mitikus lényekre hajazó karaktereket.

Azt azonban a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy az ősi peruiak miért bajlódtak ennyit ezeknek a vonalaknak a felrajzolásával, egyesek szerint a rajzok útjelzőként szolgálhattak, míg mások szerint az isteneknek akartak velük kedveskedni.

Forrás: IFL Science

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás