Egyes polipfajok fiatal koruktól kezdve árvaságra vannak ítélve. A nőstény polipok miután lerakják az ikrákat, abbahagyják a táplálkozást, és öncsonkításba kezdenek: letépik a bőrüket és leharapják a csápjaik végét. De miért?

Mire egy fiatal polip kibújik a tojásból, az anyja már halott. Néhány hónappal később pedig az apja is meghal.

A jelenség régóta lenyűgözi a tudósokat, a kutatók 1944-ben azt feltételezték, hogy a párzás valamilyen formában megnyomja a tengeri élőlények molekuláris „önmegsemmisítő” gombját. Azonban a választ senki nem tudta idáig.

Közel 80 évnek kellett eltelnie, de ez a homályos hipotézis végre kezd formát ölteni. A kutatók nemrégiben rájöttek, hogy a párzás a jelek szerint több kritikus biokémiai útvonalat is megváltoztat – számol be a tanulmányról a ScienceAlert. A folyamatban a sejtmembránok rugalmasságától kezdve a stresszhormonok termeléséig mindenben részt vesz.

A dolog fő mozgatórugója a polipok egy apró szerve, a látómirigy.

1977-ben a kutatók rájöttek, hogy a látómirigy valamilyen módon szerepet játszik a polipok beprogramozott halálában.
A szerv hasonló az emberek agyalapi mirigyéhez, és a polipok szemei között helyezkedik el, és a fejlábúak szexuális fejlődéséhez és öregedéséhez kapcsolódik.

Mint kiderült, ha egy nőstény polipból eltávolítják, akkor az élőlény az ikrák lerakása után több hónapig él.

2018-ban a tudósok fogták az eddigi ismereteiket, és szekvenálták két, a hanyatlás különböző stádiumában lévő nőstény polip két látómirigyének RNS-ét.

Ahogy egy polip közeledett a halálhoz, a kutatók magasabb aktivitást észleltek több olyan génben, amelyek a nemi hormonokat, az inzulinszerű hormonokat és a koleszterin anyagcserét szabályozzák.

Most, néhány évvel később, ugyanezen kutatók közül néhányan közvetlenül elemezték az e szervből kiválasztódó molekulákat mind a párosodott, mind a nem párosodott nőstényeknél.

A párosodás után úgy tűnik, hogy a látómirigy valóban több nemi hormont, inzulinszerű hormont és koleszterin előanyagot választ ki.

Mindhárom molekula végső soron hozzájárulhat a halált kiváltó jelzőrendszerekhez. De akár az is lehet, hogy pusztán ezeknek a molekuláknak a felhalmozódása az, ami halálos, hasonlóan az emberhez.