A sáskák képesek kiszagolni a rákos sejteket, ami a jövőben nagy segítség lehet

A sáskák képesek kiszagolni a rákos sejteket, ami a jövőben nagy segítség lehet

A tudósok bebizonyították, hogy a sáskák a szaglásuk segítségével képesek megkülönböztetni az egészséges emberi sejteket a rákos sejtektől – mindez lehetőséget adhat a betegség korábbi felismerésére, javítva a gyógyulás esélyeit.


Ráadásul a rovarok ki tudják választani az egyes rákos sejtvonalakat is, ami arra utal, hogy a rák típusa, valamint a rák jelenléte is kimutatható. A szakértők szerint, ha sikerül kitalálni, hogyan lehet a képességet az orvosi eszközökben hasznosítani, az hatalmas lehetőség lehet a jövőben.

A ScienceAlert cikke szerint a sáskaérzékelés – amelyet az agyi aktivitásukban bekövetkező, elektródák által érzékelt változások alapján mérnek – megbízhatónak, érzékenynek és gyorsnak bizonyultak; nem mellesleg néhány ezredmásodperc alatt történt.

A sáskák agyára erősített elektródák segítségével a kutatócsoport meg tudta mérni a rovarok reakcióját a különböző sejtekből származó gázmintákra, és olyan jelprofilokat tudott létrehozni, amelyek az általuk szagolt vegyi anyagokat reprezentálták (az egészséges sejtekre és a rákos sejtekre adott válaszként létrehozott profilok különböztek egymástól).

Korábban már megállapították, hogy a szájüregi rákos sejtek mikroszkóp alatt másképp néznek ki, mint a normális sejtek, de a tudósok azt is megerősítették, hogy a sejtek valóban más szagot árasztanak a sáskák számára – valószínűleg a levegőben levő kilélegzett illékony szerves vegyületek miatt.

A mostani konkrét vizsgálat a szájrákra korlátozódott, a kutatók azonban biztosak abban, hogy más ráktípusok is kimutathatók ugyanígy – a kutatásban a sáskák három szájüregi rákot is képesek voltak felismerni.

Shutterstock

Az biztos, hogy már folyik a munka olyan „bionikus orr” eszközök kifejlesztésén, amelyek érzékelhetik a már említett illékony szerves vegyületek változását, de a tudósok még messze vannak attól, hogy olyan érzékelőket hozzanak létre, mint amilyen a sáskáknak van. Viszont a mostani felfedezés egy újabb lehetőséget kínál a kutatásban.

A kutatócsoport végső célja, hogy „feltörje” a rovarok agyát, hogy azt betegségek diagnosztizálására használhassa, visszafordítva a sáskák természetes szaglóerejét. A tudósok szerint még korai szakaszban járnak, de szerintük már nincsenek messze az ehhez hasonló felismerő eszközöktől.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás