Vérhold tűnik fel holnap az éjszakai égbolton − 2025-ig az utolsó

Vérhold tűnik fel holnap az éjszakai égbolton − 2025-ig az utolsó

2022-ben számos látványos égi megfigyelésben volt részünk, november 8-án pedig jön az utolsó teljes holdfogyatkozás közel három évre előretekintve. De sajnos ez a mi helyzetünkön nem változtat.


A telihold furcsa vöröses árnyalata miatt „vérholdként” is ismert teljes holdfogyatkozás fantasztikus lehetőség az egész család számára egy látványos csillagászati jelenséget megfigyelésére – ráadásul távcső vagy különleges felszerelés nélkül is látható lesz.

Ez is érdekelhet: Csodálatos fotó készült a vérholdról

A következő teljes holdfogyatkozásra csak 2025. március 13-14-én kerül sor, helyszíntől függően. Teljes holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a Föld a Nap és a Hold között halad el, árnyékát a Holdra vetve. Bár a közvetlen napfényt teljesen elzárja, a Föld légköre eléggé átlátszó ahhoz, hogy némi fény mégis átjusson a Holdra.

Ez a fény azonban megtörik, ami azt jelenti, hogy a rövidebb kék hullámhosszú fényt jobban szórja, mint a hosszabb vöröset, így az árnyék kísérteties, vörös foltokkal tarkított ragyogást kölcsönöz a Holdnak. Innen ered a „vérhold” elnevezés.

Ez a légköri szóródás ugyanaz a jelenség, mint ami miatt a napfelkelték és napnyugták is vörösesnek tűnnek. A 2022. november 8-án bekövetkező teljes holdfogyatkozás 1 óra 25 percig tart, tehát bőven lesz ideje kimenni a szabadba azoknak akik élőben nézhetik, ahogy a saját bolygónk árnyéka által hátborzongatóan vörös színbe borul a „vérhold”.

Témába vág: Ritka látvány: fantasztikusan nézett ki a Tejút a holdfogyatkozás alatt

A jelenség a világ nagy része számára látható lesz − Ausztrália, Új-Zéland és Ázsia legtöbb részén, Észak-Amerika és Dél-Amerika egyes részein, Észak- és Kelet-Európában, a Csendes-, az Atlanti- és az Indiai-óceánon, az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon. Sajnos Magyarország most nem tartozik most a szerencsések közé, de online mi is követhetjük az eseményt: a Los Angeles-i Griffith Obszervatórium, a TimeandDate és az olaszországi székhelyű Virtual Telescope Project is kínál élő közvetítést.

Fotó: Shutterstock

vu00e9rhold Bangkok felett 2018. januu00e1r 31-u00e9n

Ezúttal a szerencséseknek egy bónusz is adódik: az Uránusz is megjelenik, de csak távcsővel lesz látható. A közelebbi bolygók, mint a Jupiter és a Szaturnusz is felbukkannak majd a vérhold felett.

Még ha online is követjük a holdfogyatkozást, úgy is átérezhetjük, milyen kicsik vagyunk, ugyanakkor mennyire kapcsolódunk a kozmoszhoz.

Forrás: Science Alert

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás