A világ első úszó űrkikötője: 2024-ben a sztratoszférába utazhatunk

A világ első úszó űrkikötője: 2024-ben a sztratoszférába utazhatunk

A Space Perspective azt tervezi, hogy 2023 elején tesztrepülésekkel indítja el legelső hajóját, a MS Voyagert, amelyről útnak lehet indítani az űrturistákat.


Évek óta dolgozik már a Space Perspective nevű amerikai vállalat azon a fejlesztésen, amely segítségével utasokat vinne 30 kilométeres magasságig, egészen a sztratoszféráig. Tulajdonképpen nem egészen űrrepülésről van szó, de a jármű a lehető legközelebb megy a kozmoszhoz, jóval magasabb, mint az utasszállító repülőgépek. A ballon mérete egy futballstadion nagyságához közelít, az indulás a NASA Kennedy Űrközpontjából történik majd.

Ez is érdekelhet: Fizikusok kiszámolták, milyen hideg az univerzum

A Cape Canaveral-i székhelyű cég azt tervezi, hogy jövőre megkezdi a Spaceship Neptune nevű űrhajójának – egy óriási űrballonhoz rögzített pilótafülke – tesztelését, amely 2024-ben civil utazásokat tesz majd a sztratoszférába. A versenytársakkal, a Blue Originnel és a Virgin Galactic-kal ellentétben az űrballon nem fog rakétákkal vagy tízperces űrrepülésekkel járni.

A MS Voyagert az Edison Chouest Offshore nevű hajógyártótól vásárolta meg. Jelenleg egy louisianai gyárban alakítják át, és a tervek szerint 2022 végére el is készül majd. A 90 méter hosszú jármű a floridai Port Canaveralban fog állomásozni, de a tervek szerint a világ más pontjain is lesznek majd indító- és fogadóállomások.

Ez is érdekelhet: Ezzel a repülővel egy óra alatt a világ másik felén lehetünk

A cég eredetileg a floridai űrkikötőből tervezte indítani a ballonjait, ám a tengeri megoldás jóval nagyobb rugalmasságot biztosít neki. A Space Perspective azt ígéri, aki felszáll a fedélzetre, az 724 km távolságba láthat majd el. A cég állítása szerint már több mint 1000 jegyet adtak el, amelyek most 125 ezer dollárba kerülnek.

(RobbReport)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás