Látványos égi jelenség a héten: mutatjuk, mikor érdemes az égre nézni

Látványos égi jelenség a héten: mutatjuk, mikor érdemes az égre nézni

Február 22-én fontos éjszaka lesz az égitestek kedvelői számára.


Ezen a napon ugyanis egyszerre három égitest együttállása figyelhető majd meg napnyugta után: a Vénuszé, a Jupiteré és a Holdé.

Ez is érdekelhet: Egy közeli Föld-szerű bolygóra bukkantak a kutatók

A Svábhegyi Csillagvizsgáló tippet is adott az égboltszemléléshez, szerintük este hat óra körül érdemes a leginkább az ég felé fordítani a tekintetünket, ekkor ugyanis különösen esztétikus látványban lehet részünk a hármas képet illetően.

Ahogy írják, a bő kétnapos eseményen a vékony holdsarlót alulról az Esthajnalcsillag, felülről pedig a Jupiter fogja majd közre. Az égitesteket puszta szemmel is jól látjuk majd, nem lesz szükségünk távcsőre. Érdemes lesz majd a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé szegezni a tekintetünket.

Ha tovább olvasnál: Soha nem látott felvétel egy fényévekre lévő bolygórendszerről

Az előző nap, február 21-én 18:05 perckor már feltűnik majd az égi hármas, de kicsit más felállásban: a hajszálvékony holdsarló felett lesz látható a Vénusz, afelett pedig a Jupiter ragyog majd.

Fotó: Shutterstock

Hold, Jupiter u00e9s Vu00e9nusz egyu00fcttu00e1llu00e1s

A Vénusz, azaz az Esthajnalcsillag február 22-én sokkal fényesebben fog majd világítani, mint az égbolt leglátványosabb csillaga, a Szíriusz.

A Jupiter pedig − bár tavaly ősszel volt a legközelebb a Földhöz − még mindig meghatározó fényességgel uralja majd az esti égboltot.

Forrás: Roadster

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás