Nagyon kiakadtak az olaszok a McDonald’s-ra

Nagyon kiakadtak az olaszok a McDonald’s-ra

A világhírű amerikai vállalat a legújabb éttermét egy ókori gyógyfürdő helyére akarta felhúzni, ám ez az olaszoknak enyhén szólva sem tetszett.


A McDonald’s nemrégiben a kulturális örökségnek minősülő Caracalla fürdő helyére akarta felépíteni a legújabb éttermét, ám ehhez az olaszoknak is volt egy-két szavuk, pontosabban az olasz bíróságnak, akik kerek-perec beszüntették a projektet.

Abban az esetben, ha az itáliai bíróság nem hozta volna meg a szóban forgó határozatot, akkor a vállalat egy nagyjából 800 négyzetméteres területet alakított volna át Róma történelmi centrumában. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a meki a „feldobja” a fürdőt egy étteremmel, egy McDrive-val és egy hatalmas parkolóval.

Nem hiába védik az olaszok annyira ezt a helyet, mivel a műemlék egyike a legjobb állapotban megmaradt római kori fürdőknek. Építését Septimius Severus császár uralkodása alatt kezdték el, majd végül időszámításunk szerint 216-ban, Caracalla császár idejében adták át. A fürdő egészen 537-ig üzemelt. Fénykorában mozaikok és szobrok díszítették a hatalmas építményt, amelyet naponta 6-8000 ember látogatott.

Ettől függetlenül a cég erőteljesen jelen van az olasz piacon, Reuters szerint a McDonald’s jelenleg 630 éttermet üzemeltet és több mint 25 ezer embernek ad munkát Olaszországban. Rómában 54 étterem található, amelyek összesen 2500 embernek biztosítanak munkahelyet.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás