Soha ennyi szavazat nem érkezett még az Oscar-jelölt filmekre, mint idén

Soha ennyi szavazat nem érkezett még az Oscar-jelölt filmekre, mint idén

Az Amerikai Filmkadémia igazgatója szerint egy soha nem látott rekordot döntöttek meg a szavazásra jogosult tagok.


Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjainak szerdán küldött levelében Dawn Hudson vezérigazgató azt írta, hogy a szervezet az Akadémia történetében a valaha volt legmagasabb részvételi arányt érte el a szavazás során.

Hudson megjegyzi, hogy 82 országból küldték be a szavazólapokat, és továbbra is arra buzdít, hogy a szezon további részében is használják az Akadémia vetítőtermét, különösen, mivel ez az első év, amikor a fizikai DVD-vetítőket betiltották, főként környezetvédelmi okokból.

A jelöléseket kedd reggel hozzák nyilvánosságra. A verseny számos kategóriában nyitottnak tekinthető, köztük a legjobb film kategóriában is, ahol az Akadémia 2011 óta először visszatér a 10 jelölthöz az elmúlt évek nyolc-kilenc nomináltja helyett.

Köszönjük, hogy időt szakítottak arra, hogy szavazzanak az idei Oscar-jelöltekre. A filmek és művésztársaik munkája iránti szenvedélyeteknek köszönhetően önök vezettetek minket az Akadémia történetében valaha volt legmagasabb részvételi arányhoz a szavazás során. Önök 82 országból küldtek szavazólapokat. Ez rengeteg szeretet a filmek iránt!

– írta Hudson a tagoknak címzett levélben.

Forrás: Deadline

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás