A Lucasfilm csak Star Warst és Indiana Jonest gyárt mostantól

A Lucasfilm csak Star Warst és Indiana Jonest gyárt mostantól

Új franchise-okra nem érdemes számítani, inkább a már bevált dolgokat fogják a jövőben is erőltetni.


Az akkor már a Disney égisze alatt működő Lucasfilm 2019-ben megvásárolta Tomi Adeyemi Children of Blood and Bone című fantasy regényének az adaptációs jogait annak köszönetően, hogy a sztori felkeltette Kathleen Kennedy érdeklődését. Akkor még úgy tűnt, hogy a Lucasfilmtől érkezni fognak új sztorik és franchise-ok is, nem csak George Lucas hagyatékának nosztalgiájából fog megélni a cég. Azóta viszont sokminden változott.

A Lucasfilm úgy döntött, hogy inkább marad a jól megszokott terepen, és nem gyártanak semmi mást Star Warson, Indiana Joneson, és esetenként egy Willow-on túl. Ennek jele, hogy Adeyemi regényének a jogait eladták a Paramountnak némi licitháború után. Adeyemi szerette volna az adaptációt is írni, ami a Disney-nek nem tetszett, a Paramount viszont biztosított számára. Szóval a stúdióváltásnak részben kreatív nézetkülönbség az oka.

Ugyanakkor belső források szerint a Lucasfilm alatt valószínűleg sose lett volna semmi a projektből. A cég ugyanis stratégiát váltott menet közben, köszönhetően valószínűleg a Disney+ streamingplatform elindulásának is. Ezért a jövőben nem is tervez semmi újba belefogni, inkább a tucatnyi Star Wars-sorozatra koncentrál. Meg az érkező új Indiana Jones-filmre, továbbá a már bejelentett Willow-folytatásra. Egyhamar biztosan nem kapunk semmilyen új franchise-t a már meglevőkön túl.

(Forrás: A.V. Club)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás