Főzőolajjal töltötték fel, három órát volt a levegőben a világ legnagyobb utasszállítója

Főzőolajjal töltötték fel, három órát volt a levegőben a világ legnagyobb utasszállítója

Az Airbus közlése szerint az utasok hamarosan olyan repülőkkel repülhetnek, amelyek teljes egészében használt étolajból készült megújuló üzemanyaggal működnek.


Az Airbus a világ legnagyobb utasszállítójával, az A380-as gépével hajtott végre tesztrepülést, amely egy franciaországi leszállópályáról szállt fel, és háromórás repülést hajtott végre fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (Sustainable Aviation Fuel, rövidítve SAF). A repüléshez előállított SAF a vállalat szerint elsősorban használt étolajból és más „hulladékzsírokból” készült.

A Futurism fel is tette a sokakat foglalkoztató kérdést: az üzemanyagnak tényleg olyan a szaga, mint egy olajos sült krumplinak?

Határozottan sütőolaj szaga van

– erősítette meg Matthieu Duvelleroy, az Airbus egyik szóvivője.

Az Airbus az összes repülőgépet úgy minősítette, hogy azok legfeljebb 50 százalékban SAF-ból álló üzemanyaggal repülhetnek.

Az Airbus egyébként Európa legnagyobb repülőgépgyártója, 130 ezer embert foglalkoztat, és egy februári jelentés szerint 2022-ben 720 repülőgépet fog leszállítani, szemben a Boeing 340 gépével, amit 2021-ben teljesített a vállalat.

Mindez rengeteg repülőgépet jelent, ami valószínűleg már fenntartható étolaj-üzemanyaggal fog repülni.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás