Dubajon és Kataron túl! 4 kevésbé felkapott közel-keleti ország, amit érdemes meglátogatni

Dubajon és Kataron túl! 4 kevésbé felkapott közel-keleti ország, amit érdemes meglátogatni

Ugyan az elmúlt időszakban – főleg a futball miatt – a Közel-Keletről mindenkinek Katar és Szaúd-Arábia jut az eszébe, Dubaj pedig már régóta felkapott szereplőnek számít, pedig a térségben számos egyéb gyönyörű hely is megtalálható. Az alábbi cikkben négy ilyen országot mutatunk be.


Omán

Muhammad Shoaib/Unsplash

Kezdjük a listát Ománnal, amely országot a hidegebb évszakokban a forró tengerpartra vágyakozó turisták imádnak, hiszen még karácsonykor is lehet a strandon fürdőzni.

Számos olyan tengerparti hotel található az ország fővárosában Maszkatban, ahol az odalátogatók nyugodtan kipihenhetik a hétköznapok fáradalmait, de az aktív kikapcsolódásra vágyók sem fognak unatkozni, mivel kipróbálhatnak különböző vízi sportokat, tevegelhetnek, vagy akár búvárkodhatnak is – írja a Drive Magazin.

Ez is érdekelhet: Háború, bűnözés, katasztrófák – 5 egykori turistaparadicsom, ahová már szinte senki nem jár

Kuvait

Kuvaitban ugyan közel sincs annyi fényűző látnivaló, mint például az Egyesült Arab Emírségekben, azonban ebben az apró országban a csendre és nyugalomra vágyók minden bizonnyal sokkal jobban fogják érezni magukat.

Emellett azok számára, akik inkább egy „klasszikus” közel-keleti élményre vágynak, Kuvait egy igazi főnyeremény, hiszen számtalan bazár, mecset és kulturális örökség maradt fenn, a helyi gasztronómiáról a turisták pedig rendszeresen ódákat zengenek.

Ahmad Mohammed/Unsplash

Izrael

A sokak által csak „olajországoknak” nevezett államokhoz képest Izrael egy igazi kulturális fellegvár, elég csak a Tel Avivban található óvárosra, Jeruzsálemre, vagy a csodás Holt-tengerre gondolni, pont emiatt az odalátogatók minden bizonnyal egy nagyon tartalmas utazáson vehetnek részt.

Vannak azonban szigorú helyi szabályok, amelyeket mindenképp be kell tartani: a turisták ugyanis számos rendőrrel és katonával találkozhatnak, akiket viszont tilos lefotózni, illetve a csomagokat sem érdemes szanaszét hagyni, mert az előbb említett hivatalos szervek azonnal át fogják kutatni azokat.

Emellett arra is fel kell készülni, hogy a sabbat miatt a pénteki naplementétől szombat estig minden zárva van.

Photo by Taylor Brandon on Unsplash

Bahrein

Charles-Adrien Fournier/Unsplash

Bahrein egy csodás szigetország, amely a Perzsa-öbölben található. Az ország nevét is inspiráló fő sziget az ország központja, amely egyszerre foglalja magában a különböző ősi kulturális örökségeket, illetve a hipermodern felhőkarcolókat egyaránt.

Bahrein egyébként a városnézés és a tengerparti pihenés remek kombinációját kínálja, ugyanis 1-2 nap alatt a meg lehet tekinteni a főbb látnivalókat (például Bahreini Erőd), a hét további részében pedig önfeledten lehet a tengerparton napozni.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás