Az egyik legnépszerűbb európai légitársaság léghajókkal bővíti a flottáját

Az egyik legnépszerűbb európai légitársaság léghajókkal bővíti a flottáját

Európa egyik legnagyobb légitársasága, a spanyol Air Nostrum 10 hibrid léghajóból álló flottát rendelt a Hybrid Air Vehicles (HAV) nevű brit cégtől, amelynek üzemeltetése a tervek szerint 2026-ban kezdődik.


Ez azért is jelentős hír, mert radikálisan megnöveli a működő léghajók számát:

ma a becslések szerint mindössze 25 léghajó maradt a világon – ebből is jóval kevesebb merev léghajó.

A HAV Airlander 10 nevű léghajóiról egyébként már mi is beszámoltunk tavaly.

Az eredetileg 2016-ban bejelentett Airlander 10 egy 100 személyes héliumos léghajó lesz, az alapmodell négy dízelmotorral működik majd, és a HAV szerint 75%-kal csökkenti a légi közlekedés károsanyag-kibocsátását.

Lesznek elektromos meghajtású hibrid modellek is, amelyek 90%-kal csökkenthetik a repülésből származó kibocsátást – bár az elektromos hajtóművek várhatóan 2025-ig biztosan nem készülnek el.

Valószínűleg az első repülők még belső égésű motorok mellett héliummal emelkednek majd fel (szemben a régi léghajókkal, amelyek gyúlékony hidrogénnel), de 2030-ig a motorok már teljesen elektromos meghajtásúak lesznek.

HAV

A HAV azt tervezi, hogy még az idén megkezdi a léghajók gyártását az angliai Yorkshire-ben. Az Airlander 10 maximális hatótávolsága a mostani beszámolók szerint nagyjából 7400 km lesz, ráadásul öt napig is bír majd repülni akár 6 km magasan. Ugyan nem nagy sebességgel: az Airlander 10 körülbelül 128 kilométer per órával fog cirkálni.

A lassú tempója miatt várhatóan inkább kisebb, belföldi távolságokra fogják használni. Az ökológiai előnyök mellett a léghajók a hagyományos repülőtéri infrastruktúra nélkül is működhetnek: többféle felületről, többek között vízpartokról, mezőkről és kihasználatlan repülőterekről is le- és felszállhatnak majd.

HAV

Az Air Nostrum volt az első légitársaság, amely berendelte az Airlander 10-et, és a tervek szerint 2026-ban kezdi majd meg a regionális útvonalait Spanyolország felett.

HAV

(Big Think)

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás