Hamarosan nehezebb lesz meglátogatni a párizsi Louvre-t – ez az oka

Hamarosan nehezebb lesz meglátogatni a párizsi Louvre-t – ez az oka

A közeljövőben terveztél ellátogatni Párizsba és a világ egyik legismertebb múzeumába, a Louvre-ba? Nos, lehet, hogy egy kicsit szervezettebbnek kell lenned, mint korábban. A népszerű kiállítóhely ugyanis bejelentette, hogy a túlzsúfoltság csökkentése érdekében 30 ezerre korlátozza a napi belépők számát.


Laurence des Cars, a Louvre igazgatója azzal indokolta döntését, hogy a Louvre kellemes élményt szeretne nyújtani a turisták számára, pláne azoknak, akik először járnak ott. A koronavírusjárvány előtti látogatószámhoz képest (amely napi 45 ezer látogatót jelentett) az új szabályzat harmadával csökkenti a múzeum látogatóinak számát.

Ez is érdekelhet: A biciklisek fővárosa lehet Párizs 2026-ra

Érdemes azonban megemlíteni, hogy a Louvre-ban már régóta lehet online foglalni a belépőjegyet.

Ráadásul, míg a múzeum 2019-ben elérte a napi 45 ezer látogatót, a bezárás óta csak körülbelül 30 ezer látogató fordul meg naponta.

Az új szabályzat célja tehát, hogy fenntartsa a jelenlegi látogatószámot, és megakadályozza, hogy a korábbi szintre emelkedjen – különösen a 2024-es párizsi olimpiai játékokra való tekintettel.

Mindez pedig sokkal kifizetődőbb lesz. Úgy bámulni a Mona Lisát, hogy közben nem érzi azt az ember, hogy agyontapossák, egy valóra vált álom.

További cikkek az írótól

 

 

Kedvelt cikkek

Legfrissebb cikkek

Teszt cikk

Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem ipsum....Lorem...

Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…Lorem Ipsum…

Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem Ipsum...Lorem...

Cikk címe Lorem Ipsum teszt loom videó

Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem ipsum...Lorem...

Hírlevél-feliratkozás